2005-10-25 11:37:35
Mai menü
Tuesday:
Tomato Soup
Beef in peppercorn sauce,
Grilled lamb chops,
Spicy Thai noodles with chicken strips,
Okra in Mediterranean vegetable sauce,
Potato scallops,
Pasta,
Spinach,
Peas,
(Available with every meal:
Salads:, Tomato and Onion salad (salata khadra), Aubergine, Tahina,
Egg Salad, Mixed pickles, Olives, Feta Cheese and Olive Salad,
Freshly sliced cucumber, tomatoes, pepper, carrots, lettuce, baba
ghanoog, Hummus, Cottage cheese and tomato.
Cheese Plate: Gouda, Edam, Cheddar, Danish Blue, Kiri
Bread: Selection of rolls and local bread)
2005-10-26 19:27:17
Szóval, így kezdõdött...
1992 júniusának egyik verõfényes délutánján az öt emelet magas
genovai komphajó óvatosan settenkedett a szárazföld felé a 7 mérföld
hosszú, de veszélyesen keskeny Tunisz-csatornán. Szinte hallottuk
ahogy fellélegzik amint végre beért La Goulette kikötõjébe, majd
alig érezhetõ döccenéssel a betonfal gumi ütközõihez simult. A hajó orra
szétnyílt és a dübörgõ rámpán legördültünk a két Mitsubishi L300-as
"terepjáróval" Észak Afrika poros aszfaltjára, ezzel kezdetét vette
a most már több mint 13 éve tartó sivatagi kalandozás.
Az elsõ években szerencsére nem kényszerültünk behatolni az "igazi"
sivatagba, így kínlódva bár, de megfeleltek a Micuk. 2500-as
turbódízel motor nem volt túl gyenge, sõt felezõvel néhány húzós
hellyel is megbirkóztak a hegyekben, vagy a homokdombokon, de
például nagyon megéreztük az úgynevezett "sivatagi toldatok" hiányát
a légszûrõknél. Ennek a darab mûanyag csõnek az a szerepe - ha van
-, hogy a légszûrõbe nem az elsõ kerék mögül hanem magasabbról jut a
levegõ, így nem haldoklik fulladozva a motor két-három napos
terepezés után. Ezek után az is nyilvánvaló, hogy ha egy
terepjárónál az olajteknõt védõ lemez lenyúlik az elsõ kerék
felnijének alsó pereméig, akkor a kocsit beszerzõ neve elöbb-utóbb
bekerül a sofõrök mindennapi litániájába a "szaporodjatok és
sokasodjatok" részhez. Persze nem ezekkel a szavakkal...
Számunkra az elsõ, viszonylag egyszerû akadályt a jó méter-másfél
méter magas és egy-két méter átmérõjû buckák jelentették, amelyek
tetjén mindig ott trónolt egy bokor és a gyökereivel betonként
tartotta össze a homokot. Ezek között néha volt egy autó
szélességnyi hely, néha nem volt. Próbálkoztam a kerülgetésükkel, de
ezzel csak a "mérlegállások" számát szaporítottam, ami ugye három
dologból tevõdik össze: átlós kerekek a levegõben, ásó a kézben és
az aprószentek emlegetése. Amikor aztán egy órán belül már
negyedszer akadt meg így a Micu, láttam hogy változtatni kell a
taktikán ha haladni szeretnék. Mivel Wagner éppen nem volt nálam
a'la Apokalipszis, benyomtam egy Rolling Stones kazettát a
kerregõbe, fölnyomtam a hangerõt maximumra, becéloztam a helyet
ahova el kellett jutnom, és felezõ kettõ padlógázzal megindultam.
Hatékony megoldásnak tûnt, igaz, ülni nem nagyon lehetett a kormány
mögött de egyrészt haladtam, másrészt nem kellett ásni. Az sem volt
megvetendõ, hogy a többi kocsi viszonylag könnyen végigjött az
általam vágott úton és utánam hozta a rendszámot, küszöböt és egyéb,
a tervezõ által praktikusnak vagy esztétikusnak ítélt, de terepen
teljesen fölösleges mûanyag elemeket.
A következõ akadályt a Chott-nak nevezett képzõdmény jelentette,
amely az ország középsõ részén található és még az akkori egy
dínárosokra nyomott Tunézia térképen is látható volt. Ez az, ahova
elcipelik a szegeny turistákat is, azok meg persze mennek, mert nem
látták még a Hortobágyot homokos kivitelben. Ezt a képzõdményt van
aki kiszáradt tónak, van aki sós mocsárnak nevezi, közben meg
számtalan formában keseríti vagy éppen édesíti a rajta autózók
életét. Van ahol kásás, süppedõs, van ahol sima felületû és
kõkemény, a többi részén pedig ezek számtalan kombinációja fordul
elõ évszaktól és napszaktól függõen. Volt olyan terület is, ahol a
felsõ kõkemény réteg hirtelen beszakadt a kocsi alatt, akkor láttuk
csak hogy ott nem vastagabb mint 20-30 centi, és a kerék a szinte
vízszerû iszapba lóg, amibõl tojás nagyságú kristályokat szedtünk
ki, amikor megpróbáltuk kitapogatni a mélységét.
Én viszonylag hamar megtapasztaltam azt, hogy a motor
fordulatszámára fülelve valamint a chott anyagát, színét, az általam
hagyott nyomot sasolva elég jól megítélhetõek azok a részek ahol el
lehet lavírozni a kocsival. Ennek aztán az lett a vége hogy én
jutottam mindig legmesszebb a trutyiba, így késõbb ha azt hallották
a bázison a fiúk hogy engem kell menteni, csak a legelszántabbak,
vagy a frissen érkezett mit sem sejtõk ültek kocsiba. Az ilyen
mentésekhez elõször is rengeteg kötél, léc, homokrács, lapát, emelõ
és csörlõ kellett, de használtunk papírdobozt, gumiszõnyeget, a
helyszinen talált apró bokrokat és a chott felsõ, sokszor a keserû
sótól fehér száraz rétegét, ami ilyen helyeken nem volt vastagabb
mint 5 milliméter. A mentés mindig úgy zajlott, hogy elõször rádión
segítséget kértünk. A kiérkezõ kocsik (általában 2-3 elég volt) a
közelünkbe érve elõszõr kimentették egymást, majd ezután már
óvatosabban mozogva kicsõrlõzték az én kisérõ kocsimat. Ezt követõen
a most már egy újabb autóval megerõsített csapat még megfontoltabban
és egymást mentegetve egyre közelebb került az én Micumhoz, és
miután én is kiszabadultam, újra csak egymást mentegetve eljutottunk
a homokos részre.
A kezdeti puhatolódzás után már pontosan tudtuk hogy hol van a
kocsival járható határ, és nyilvánvalóvá vált hogy nincs olyan
terepjáró a közelben (Rozikát, a szamarat kivéve), amellyel igazán
mélyen behatolhatunk a chott-ra, így aztán négykerekû Honda
homokfutókra nyergeltünk át, manapság Quad-nak vagy mi az ördögnek
hívja az úri közönség. Öt sebesség elõre, egy hátra, a kerekeket meg
lehetett duplázni mindkét tengelyen, a vontatható kis pótkocsikra
fölraktuk az eszközöket, mûszereket, hûtõtáskát és a segéderõt,
aztán uccu neki ereszd el: irány észak, itt mennek a tengerészak!
Hamarosan új területre költöztünk, ez már kemény hegyi terepnek
számított sziklafalakkal, szorosokkal, vízmosásokkal, kõgörgeteges
hegyoldalakkal. A Micu állta egy ideig a sarat, aztán elõször az
olajteknõt védõ lemez szakadt le, majd sorra törtek az országúton
olyan komfortos rugózást biztosító torziós rudak. A hegyek ették a
gumikat amiben semmi különös nincsen, hiszen legtöbbször csak úgy
lehetett haladni, hogy felezõ egyben szinte alapjáraton, a
kuplunggal játszva billegtünk egyik kõrõl a másikra, közben a brigád
tagjai rohantak a kocsi elött és dobálták félre a nagyobb szikla
darabokat, vagy éppen rakták a kisebbeket a kerék alá, mindig a
helyzettõl függõen.
folytatom. vagy nem?
2005-11-02 17:57:58
Pár napja vizsgáztam "commentary driving" alapon (évente kell
ismételni), vagyis ki kellett gurulni a nép közé, és mondani mindent
folyamatosan: mit csinálsz, mit látsz, mire következtetsz, stb.,
szerencsére az egy órányi vezetésbõl csak 15 percet... Persze 40-nel
a Nilus keleti ágát követõ útféleségen, keresztül a szinte egymásba
érõ településeken -amelyekrõl nehéz eldönteni otthoni szemmel, hogy
faluszerû város, vagy városszerû falu-, nem egy egyszerû dolog :).
Mert a népek megvadulnak ugye, ha látják hogy a bivalyerõs, szép,
csillogó új jármûvet (volt benne 7e km) meg lehet elõzni, igy aztán
nem gyõztem a fal mellett osonni, mert mindenféle tákolmány, kocsi,
bicikli, motor, minibusz, háromkerekû taxi (mint egy háromszemelyes
gatyatetõs velorex: elöl a sofõr, mögötte a két halálraítélt egymás
mellett). De akkor dobtam majdnem egy hátast, amikor egy mindkét
lábát combtõig begipszelt motoros tolószékes is azon mesterkedett,
hogy elém kerüljön a városban... Nem igaz!!!
Jöttek egymás után, amikor egymást is elõzték akkor párosával vagy
hármasával, próbalkoztak jobbról, balról, nem kis örömet okozva
ezzel a szembejövõknek. Mer ugye, azok is ugyanannyian voltak. Csak
õket nem tartotta föl a nagy fehér autó. Én csak vigyorogtam két
méter magasan, vártam mi lesz, szerencsére nem temettünk...
A legjobb az volt, amikor a szinte 3-400 méterenkénti, jó két méter
széles arabosan megalkotott fekvõrendõrhöz értünk: az addig szökési
sebességgel közeledõ minibusz, -vagy akármi ami gurul- már éppen
mellém ért, húzott volna el nagyot rikkantva hogy: "Íííííízirájder,
öcsém", de jött a bökkenõ, vagyis a bukkanó: mostanra a lába a
gázpedált eltaposta a hûtõig hogy gyorsuljon, azonban ebben a
pillanatban fékügyileg kellett valamit alkotnia, ha le szeretett
volna mondani a repülés élményérõl, amit ugye meg kibírt volna
bármelyik rozsdás szerkezet, de a leszállás mellékhatásait nem
biztos, hogy kompenzálta volna bármelyik biztositó társaság...
A Land Cruiser meg ugye észre sem vette ezeket a huplikat, de azért
4-bõl visszaraktam 3-ba, motorfékkel átlibbentem, mit átlibbentem:
átlebegtem, és már 40-en voltunk megint, a tükörben meg láttam, hogy
folyamatosan zsugorodik a -most már- a polpozicióért egymással
harcoló üldözõ csapat :)
2005-11-03 18:31:58
Pakisztán, 2003
Pakisztán... a fõvárosi repülõtér leginkább egy pályaudvarra hajaz,
ahogy figyelem a lassan guruló 737-es ablakából. Ilyeneket láthatunk
kisforgalmú mellékvonalakon, csak a bakter hiányzik a kis
zászlóval... Visszagondolok a dubai business váró gyönyörû
csarnokára, rögtön beugrik a tálalópult süteméyes részlege, meg azok
a gyümölcsnyársak, jahaj!... Nincs mese, indulni kell... a gép
nyitott ajtajában mellbevág a párás forróság, lebattyogunk a lépcsõn
a nedves betonra, majd irány a fogadó csarnok, ami nem nagyobb egy
rózsadombi nappalinál. Hálóinges, mûanyag papucsos hivatalnokok,
rendõrök, katonák... Internetezhetnénk amig a vizumunkat ellenõrzik,
ha be lenne kötve a vonal, igy csak a sötét monitorokat bámuljuk.
Kávéautomata nélküli furcsa szagú hajnali három van, amikor végre
beülhetünk a ránk váró Toyotába...
A város csodaszép, legalább is annak, aki szereti a földszintes,
villa szerû épületeket a sok fát és zöld füvet maga körül. Az utcák
kihaltak és nedvesek, a monszun a végét járja, de azért még utoljára
megmutatta, hogy ki az úr ezen a sárgolyón: jót rúgott az elektromos
hálózatba, így gyertyafény, és narancslé fogad a vendégházban...
Másnap irány az északnyugati határvidék, két bazinagy Land
Cruiserrel, az egyikben még újautó szag, alig van belehajtva 1000
km. Jobbkormány, balra tarts, jah kérem, ez itt Britannia része volt
hajdanán, danán... Kapkodom a fejem az istentelenül giccsesre
kiképezett teherautó monstrumok láttán, késõbb megtudom, hogyan is
megy ez. Végy egy Bedfordot, vágd le az oldalajtókat és passzits oda
szépen faragott faajtókat, kis ablakkal. Mindenhova aggass lelógó
láncokat, rojtokat, pitykés lemezeket, ha már nem fér sehova, irány
a felsõbb dimenziók: antennákat mindenhova. Meg tükröket... Arra a
helyre pedig ahova sem lelógó, sem fölálló dolog nem fér, festess
izléses tájkép ikonokat, vagy csak szineket, esetleg feliratokat...
Törökországban nagyon megy pl. az "Allah Korosun" felirat, ami
annyit tesz kb., hogy az úr (áldassék a neve) megvéd majd a
karamboltól...
Itt is hasonló a helyzet, de nagy a forgalom és azt hiszem az úr
(áldassék a neve) kirakta a "fuck off" táblát a veranda ajtóra,
aztán meg elugrott a Bahamákra, persze úgy, hogy közben errõl nem
értesítette szeretett báránykáit... Ahogy számolom, kb. 15
kilométerenként találkozunk összepréselt roncsokkal, legtöbb mellett
még ott a rendõr is, vagy még ki sem ért. Vagy 80 kilométert teszünk
meg az autópályán, aztán jóval Peshawar elött lefordulunk egy
fõútra, de a roncsok nem szûnnek meg föl-fölbukkanni...
Lassan eltûnnek a falvak a szûnni nem akaró porfelhõkben, az út egy
nyom szélességûre keskenyedik, és már csak a hegyek néznek le ránk
egyre komorabban, ahogy esteledik. Kopár, szürkés-vöröses sziklák,
kevés növényzet, a vizátfolyásokon nincs hid, a meder van
kibetonozva. Igaz, hogy nedves idõben várni kell amig a viz elvonul,
ha nem akarjuk hogy elsodorjon az áradat, de egyrészt itt ideje
mindenkinek van, másrészt hid javitásra nincs szükség - praktikus...
A nap éppen búcsúcsókot dob felénk és lebukik a csipkés szirtek
mögé, amikor feltûnnek a tábor fényei. Begördülünk a vigyázzban álló
õrök között -ez tetszik, hiába na, csak kibújik belõlem a katona-,
már várnak bennünket, cipelik a csomagokat, megkapom a lakókocsim,
elheverek.... Rossz (?) szokásom, legyen az motel, sátor vagy
szálloda, azonnal az ágyat veszem szemügyre: elõször, mert
legfontosabb szempont, hogy elég kemény-e, elvégre õ lesz hálótársam
hosszú hetekig... Aztán innen fölmérem a terepet, hova fér a laptop,
van-e elég konnektor, hogyan csatlakozunk a NET-re... Szerencsére a
kinaiak annyira majmolják a nyugatot, hogy 7/24-ben lóghatok a hálón
ISDN sebességgel, ami ugye megszokott a mûholdas kapcsolatoknál.
Mert itt az van, kétméteres parabola antennák egy kupacban: egy a
telefonnak, egy az internetnek, meg jó pár a TV csatornáknak. Saját
áramfejlesztõ, sütöde, étkezõ (helyi szakács), tusoló, budi, javitó
mûhelyek... Mi kell még?
A kinaiak partyt rendeznek a tiszteletünkre, kint megteritve hosszú
sorban az asztalok, roskadásig rakva kajával, huhúúúú meg waúúú. Ott
látom kedvenc állatomat is, az a neve, hogy: sültbárány :) Külön
asztalon sokféle spiritusz, vodka, gin, kék cimkés sétáló János,
mifene, ami nagy szó, hiszen ebben az országban sör vásárlásához is
miniszteri engedély kell. Fémpikliben jégkockák: rakjuk nyugodtan,
fertõtlenítõbe lesz...
A kinaiak érdekes angolt beszélnek, mert sanghaji tájszólásban adják
elõ, de pár whisky/jég után nem számit. Koccintunk a hagyományos
kinai-magyar barátságra, aztán bedunyha! Holnap irány a hegyek...
2005-11-05 17:30:44
Minyat An-Nasr melõl...
Ahogy kiléptem az iroda ajtaján, beleszippantottam az esti levegõbe
ahogy egy pillanatra megálltam a lépcsõn, és mit látok: a Hold ott
ül a fák fölött, egy bolygóval a tetején, talán a Vénusz? Otthon is
biztosan így látszottak, hiszen csak 2135km-re vagyok a Garmin
szerint. Az ebédlõben valami újdonság megint... A menüt ugye már
leírtam, de mindig van valami speckó kaja, hiába na, új a
fõszakácsunk, és nem tudom hogyan csinálja, de jó nagyon....
elmerengeni némely szavadon, mint ...huh, mi ez itt, csodálkoztam
rá: valami naaaagy Magnum jégkrémre hasonlított, csak éppen ez
hengeres volt, és aranybarnára sütve, és a vékony bõr kicsit
megkapatva, hogy ropogós legyen, és csirkébõl készült... Pontosabban
csirkemellbõl, a jégkrém nyelét pedig egy combcsont helyettesítette.
Gyorsan pakoltam hozzá ilyen cikcakkosra vágott sültkrumplit, mert
pontosan passzolt hozzá a színe meg az íze, futás közben rádobtam
valamiféle hosszúkás salátaleveleket, meg sikerült fölkapnom jó pár
fél citromot is, és levetõdtem az elsõ üres asztalhoz. Az elsõ falat
után kiszaladt a séf a konyhából, utána a segéderõ, mert nem tudták
mi ad ki olyan furcsa hangokat... A lajhár a Jégkorszakból elbújhat
a pitypangjával, úgy élvezkedtem :) Valami sárga rizs, májdarabkák,
fûszerek, zöldségek, mazsola keverékével volt töltve a tiktest, és
ma este leragadtam ennél, pedig gasztronómiai Hirosimát szoktam
kreálni a tálalóedények környéken. A citromot belenyomtam a Pepsibe,
ejj, ezeknél nincsen Twist, na de nem is baj, így lehet cuppogni
utána, ha túladagolja a dózist az ember. Hónom alá csaptam az üveget
és most itt pöffeszkedek, mint keresztespók a lucernában. A macska
is megkapta a magáét, mellettem karikába tekeredve húzza a lóbõrt a
másik széken. Itt nõtt föl, igazi irodai macska: vagy alszik, vagy
nyávog azon a rettenetes reszelõs hangján, ami három dolgot
jelenthet: simogatni kell, éhes, vagy pössentene... Igy aztán meg
szoktam vakargatni az álla alatt, kinyitom az ajtót, és ha ezek
közül egyik sem jön be, akkor kap tejet, vagy valami finomat a
konyháról. Azt eszi amit mi, ki van rendesen fényesedve a szõre :)
Most pedig megnézzük a Shrek 2-t, hallod, macska?...
2005-11-05 20:35:00
Minyat An-Nasr
Valami buli van itt is :) Mármint a fenti faluban vagy fél
kilométerrel nyugatra, legalább is szól veszettül a macskazene, még
a generátorunk dübörgése sem bírja elnyomni. Igaz, a müezzin vagy mi
a nyavalya hangját sem, hm, lehet, hogy ugyanazt a szerkót
használják, mint nálunk hajdanán a KISZ meg a plébános? Tegnapelött
ért véget a Ramadan, megy az ünneplés, folyik a tea, meg a tea, a
haladó ifjuság táncol...
Azért most már tipródok kicsit én is, elvileg a szerda hajnali Malév
géppel kellene hazajutnom, de jegy még sehol. Bevezették ezt a hülye
E-Ticket rendszert, megrendeljük a neten, visszaigazolják hogy OK,
kidobnak bennünket a reptéren, aztán nézünk mint a vett malac, mert
mondjuk lement a szerver :) Már a bankkártyákban se bíztam, nincs is
több mint három vagy négy... Szerettem, ha a zsebemben van a
kultúrkeret, hogy a fenébe bízzam egy seholsincs repülõjegyben,
amikor volt már olyan, hogy a papírt is hiába lobogtattam,
-majdnem...
Na, akkor beborult rendesen :) Hát hogy a fenébe ne... Hat hét után
kimászik az ember a sivatagból -né' má': emberek, mennyi emberek!!!-,
rendel valami normális kaját a Kentuckyból (naná, hogy csirkemell
menü, kukorica meg pepsi), már ott van a reptéren, átbaszarintja
magát a bejutáson, aztán mivel úgy figyeli a jegykezelõ minden
rezdülését mint a vadászkutya, még nem is látja, de már tudja:
valami baj van... A csajszi néz jobbra, néz balra - HAHÓ, itt
vagyok- néz mindenhova csak felém nem, keresi a szupervigyort...
Persze hogy elönti az agyát ilyenkor minden jóérzésû istenfélõ
embernek a tesztoszteron -hát még nekem-, aztán emelgetni kezdi a
pultot: MIAZHOGYNEMÉRVÉNYESÍTETTÉKAJEGYEMMÍÍÍÍÍ?!
Kisember (évek óta õ van ott, csípem pedig) megretten, de állja a
sarat, végül betuszkol az elsõ osztályra, pedig mondom neki, hogy
elücsörgök én a budin is hazáig... legföljebb szedem majd a
bélásokat - nem érti :)
Szóval ott tartunk, hogy az AmericanExpress intézi a jegyeket,
elvileg a leggazdaságoshatékonyságosabb módon: mi megmondjuk hova és
mikor, õk meg küldenek egy listát, oszt válasszunk hogy mivel...
Ennek ellenére nem tudom hogy adta ki az agyuk azt, hogy Budapestrõl
Párizson át vezet a leggazdaságoshatékonyságosabb út Kairóba, de
hogy 5 órát ücsörögtem a CDG reptéren, az hétszentség :(
De holnap már vége az ünnepeknek és nyitva lesznek, remélem :)
Télleg: nem jön valaki akkortájt hazafelé innen? Vagy 22-én
visszafelé?
2005-11-05 21:58:41
Pakisztán, 2.
Reggeli után nekivágtunk a hegyeknek. A reggeli... kinai reggeli...
Öt literes befõttes üveg megtömve fokhagymával, leöntve valami
gyanús barna lével, ez trónolt a hosszú reggelizõasztal közepén. Mi
a második napon átköltöztettük a kinai térfélre, mert istentelenül
büdös volt. Ugyanerre a sorsra jutott a nagy rizsestál: reggelire
sima vizben fõtt rizst pálcikáztak belõle, de megitták hozzá a
szürke, zavaros fõzõlevet is. Kináltak vele jó szívvel, de
megköszöntük és maradtunk inkább a mi egyszerû, könnyû reggelinknél,
vagyis az omlett, sültvirsli, sültkrumpli, narancslé, pizza
falatkák, többféle sajt, vékonyra szelt sült steak darabkák,
mandarin, tea, vaj, fügedzsem kombinációnál, melynek sorrendjét néha
változtattuk, hogy ne legyen egyhangú a két hónap alatt.
A hegyek... mindig szerettem a hegyeket, fehér sziklákat, mélyzöld
fenyveseket, szikláról lezúduló kék vizû patakokat... Itt a
sziklákat megkaptam, de néhány csenevész fa, elszórt fûcsomó
kivételével mást nem.
A bulldózerek vágta út meredeken ugrott neki a hágónak, a sofõrt
kissé tanitgatni kellett a felezõ meg a difizár használatára, mint
kiderült eddig csak aszfalton taxizott a városban, fasza. Több mint
20 év terepi vezetés után el tudja dönteni az ember, hogy mire
számithat ilyen csókáktól, amikor a sziklás hegyoldalba vágott
keskeny, poros, köves meredek nyomon kapaszkodva csak az eget látja
maga elött, vagy a 100-200 méteres szakadékot az ablak alatt.
Ilyenkor nincs mit tenni: segget összeszoritani és figyelni a sofõr
legapróbb mozdulataira, rezzenéseire, riadt tekintetére, közben hót
nyugis képpel magyarázni neki mondjuk a cserebogarak nemi életérõl,
és úgy tenni mintha csak a sarki boltba ugranánk el cigiért. Persze
nem szabad átesni a ló túlsó oldalára sem, mert ha a fickó úgy hiszi
hogy semmi vész és lazitani kezd, az majdnem olyan rossz, mint
amikor elfehéredett ujjakkal markolja a kormányt és mereven elõre
bámul. A por lassan szállt tova mögöttünk, a Land Cruiser
négyezerpárszáz köbcentije duruzsolva tette a dolgát, felértünk az
elsõ hágóhoz, ahol rövid pihenõ erejéig ellenõriztük a felállitott
referencia GPS-t. Az õr barna takarókba burkolózva aludt, ugyanezt
tette a mellette gubbasztó Kalasnyikovja is, nem háborgattuk egyiket
sem.
Ereszkedni kezdtünk a hágó túlsó oldalán, a bulldózer éppen olyan
meredekre vágta az utat lefelé, mint fölfelé, ami érthetõ is,
elvégre terepjáróknak készült az egész mindenség itt, nem vasárnapi
autósoknak. Sofõrünk még nem tudta, hogy három ilyen hágó vár ránk,
közben meg vizmosások, szakadékok, meredélyek. Mögöttem a testõrnek
kirendelt kaszadár nyugodtan ücsörgött fekete hálóingjében, lazán
tartotta viharvert puskáját. Látott már õ ilyesmit, csak akkor nem
volt párnázott ülés a segge alatt, no meg a légkondi is hiányzott a
szamár hátáról.
Már vagy öt órája zötyögtünk a hegyek között, átkeltünk a hágókon
is, amikor egy folyómederbõl fölkanyarodott az út egy sziklafalra,
és mögötte haladt tovább. Látszott, hogy a bulldózer nem boldogult a
meredek köves oldallal, de más lehetõség nem lévén felmászott, aztán
onnan folytatta az útcsinálást.
A sofõrünk elveszitette eddig összeszedett önbizalmát,
halálraitéltek esdeklõ tekintetével nézett rám, és tört angolsággal
mondta, hogy nem tudunk tovább menni. Dehogynem, mondtam. De nem,
mert visszazuhanunk a folyómederbe. Dehogy zuhanunk, próbáltam
nyugtatni, legföljebb csúszunk... Nem hatott rá. Azt persze az
istennek se mondta volna ki, hogy nem mer fölmenni, csak azt
hajtogatta, hogy lehetetlen, a Toyota nem megy föl. Na, szállj ki,
mondtam, majd én fölviszem a járgányt. Amikor a kaszadár megértette
hogy mi készül, gyorsan kiugrott õ is, és komoly képpel
tanulmányozni kezdte a kövek között nyújtózkodó nádszálakat...
Visszatolattam, felezõ második, padlógáz, hadd szóljon kombó után
leugrottam a kuplungról, mert sok hely tényleg nem volt a
nekifutásnak, és nekikanyarodtam a sziklafalnak. A terepjáró
ágaskodott, szépen eljutottam félútig, de ekkor elfogyott a
lendület, a kerekek meg nem találtak kapaszkodót a sima sziklafalon.
Bõgõ motorral, füstölgõ gumikkal álltam egy pillanatig amolyan
térdre imához szituációban, aztán a homokban tanult technikát
bevetve éreztem, hogy elkezdünk araszolni fölfelé. Átjutva a
kritikus részen már fönt is voltam, kiugrottam és onnan kurjongattam
nekik: mi lesz már, bassza meg, gyerünk mert esteledik. Amikor
fújtatva, lihegve fölértek, a sofõr igy szólt, "Miszter, a maga
országában nagyon jó sofõrök vannak". Naná, vigyorogtam, mert nekünk
ott van az ATI, de majd te is megtanulod...
Fél óra múlva kiértünk a hegyekbõl, és nemsokára föltûnt úticélunk,
egy régi angol erõd. A helyben bányászott sárgás kövekbõl épitett
falak most is úgy álltak a hegytetõt ostromló szélben, mint ötven
vagy száz évvel ezelõtt, de most a pakisztáni hadsereg
vezényszavaitól viszhangzott a környék. Az erõd védelmében terült el
az egyik ideiglenes sátortáborunk, mert pár száz méterrel távolabb
már a törzsi területek kezdõdtek. Oda sem állami katona nem
léphetett be, sem senki más, aki nem rendelkezett törzsi
engedéllyel. Még tovább nyugatra vagy húsz kilóméterrel az afgán
határ húzódott, de arra aztán végképp nem akaródzott eljutni, igy
leraktuk az autót. Megkerestem a sátram, és a helyi fõnök által
felszolgált jeges pepsit szopogattam, mig eszembe nem jutott: ez a
jég nem biztos, hogy ásványvizbõl készült... Aztán csavartam egyet a
gondolatmeneten: ez a jég biztos, hogy nem ásványvizbõl készült...
Na de mostmár mindegy, egyszer élünk :)
A tábor különben szupi volt: mivel hosszabb idõre rendezkedtek be,
ezért a sátraknak beton alapot öntöttek, igy könnyü volt észrevenni
a skorpiókat (hacsak nem bújtak be a gyékényszõnyeg alá :)) A
vacsisátorban körbeültük az abroszos asztalt, két kinai geodéta volt
még ott, és velük meg a campboss-szal (hm, táborfõnök?) komótosan
végigettük a menüt. Imádtam a rizst, a pakisztáni rizst: rengeteg
dolgot tudtak belekeverni, mazsolát, mandulát, húst, fûszereket,
amitõl isteni íze lett az egésznek. A csirke is átesett valami
varázsláson, mert olyan finomat még életemben nem ettem...
elmondhatatlan.
Este kiültem a sziklák közé, élveztem a csendet, néztem ahogy egyre
több és több csillag mutatja meg magát a lassan sötétkékbõl feketébe
hajló égen, a távolban egy addig láthatatlan hegyi falu fényei
lobogtak, apró piros remegõ pontok, sülõ kenyér illata a levegõben,
békesség...
2005-11-07 13:14:23
Hazafelé...
Délben félrehív a séf, elvonulunk mint titkos szeretõk... õ imádja a
munkáját, és tudja, hogy én is imádom a munkáját... suttogó hangon,
lesütött szemekkel beavat a legújabb titokba, estére büfé lesz, hal,
polip, kagyló, rák, mifene, meg külön malachusis asztal... Suttogva
megegyezünk, hogy randi lesz a halas sarokban, és én jobbra, õ meg
balra, el...
Kilépek az ajtón, jéééé, esik... igaz, csak pár csepp, de esõõõõ, a
tenger felõl hozza a szél, vinné Kairó irányába, de likas a szatyor,
mire odaér semmi sem marad benne, fordulhat vissza... Nem zavarja a
dolog, látott már valaki ideges természetet?
Míg átvágok a lakókocsik között, eszembe jut Loui barátom, aki
'56-ban disszidált mint Lajos, és még Tunéziában hozott össze minket
a sors: õ mint kanadai/francia geofizikus, én mint magyar/kanizsai
geodéta. Akkor, egyik szállodai reggelinknél beszélgettünk arról,
hogy egyedül a magyarok hívják a szabadrablásosakiamitér etetési
formát "svédasztalnak". Szegény Svédeknek fogalmuk sincs róla, hogy
hírbe hozzuk õket :)
Na, ott Tunéziában, Kebiliben, a Strucc szállodában laktunk hosszú
ideig, akkor még csak abban bírt fehérember megmaradni... Ott állt a
város szélén, sárgán, falakkal körülvéve, nekitámaszkodva a
homokdûnéknek. Állítólag idegenlégiós erõdként funkcionált régebben,
de az is lehet, hogy ez csak amolyan makivakítás: kéééépzeeeld, egy
iiigazi légióóós erõdben aludtuuunk!... Ja :)
Pár hétig minden rendben ment, esténként fociztunk a pincérekkel,
pultosokkal, szakácsokkal, aztán miénk volt az egész úszómedence,
mert rajtunk kívül csak egy sánta kutya kódorgott néha a környéken.
Hanem egyszer csak elkezdtek jönni a turisták: este befutottak,
betódultak, reggel kitódultak, és elporzott velük a busz Douz vagy
Tozeur irányába. Ez még nem is lett volna baj, de megrohanták az
etetõhelyet, mi meg nem voltunk felkészülve erre... Kaja még
csak-csak jutott, de állandóan lemaradtunk a kedvenc
csokispudingunkról, ezért összehívtuk Béláinkat: gondókoggyunk...
Hamarosan meg is született a haditerv, amely mondhatom, fényesen
bevált :)
Akkoriban ugye a legtöbb turista német volt. Annak meg ha
megmondták: itt van az elsõ fogás, ott a második, amott a harmadik,
akkor szépen beállt sorba, aztán végigaraszolta a Mekka Medina utat,
az istennek le nem térve róla.
Mi meg egyszerûen megraktunk pár tányérat pudinggal, odavonszoltuk
az asztalunkhoz, valaki õrt állt, a többi meg ment a dolgára, mert
itt még nem volt vége a napnak... A gyümölcstoronyból is
kiguberáltuk a ritkább és értékesebb darabokat, meg a süteményes
asztalról is :) Mire végeztünk, a németek elfogytak a marhapöri
elöl, odaballagtunk, szedtünk abból is ahogy illik, és elégedetten
rebegtünk hálát a nagy légnemûnek a mai betevõért :) Ment is
rendesen az esti kommandó, nem volt semmi gond, mivel soha többet
nem jöttek vissza a turisták, és nem tudták megfúrni az akciót,
hanem egyszer csak kezdtek föltünedezni magyarokkal megrakott buszok
is... Hajajj, hiszen tudjátok, azok aztán neki mindennek, ami ingyen
van... Szerencsére hamarosan kiköltöztünk a városba, és nemsokára
megérkezett szakácsunk is a füstöltcsülkös bõröndökkel, de az már
egy másik történet :)
Jaj, megjött a repülõjegyrõl is az emil, holnap reggel irány Kairó,
éjszaka meg egyik öngyilkosjelölt sofõrünk kivisz a repülõtérre...
Szerencsére hajnali kettõkor csak akkora a forgalom, mint mondjuk
délben a Rákóczin, de így is felér az út egy élvezetes
kocsikázással, már ha van olyan elvetemült, aki így hívja a
halálfélelemmel megtûzdelt ámokfutásos száguldást :)
Ha esetleg a reggeli hírekben apró darabokban szerepelne a gépünk,
meg hogy nincs túlélõ, nehogy higyjetek nekik :) Lehet, hogy eltart
egy darabig, amíg kikecmergek a hegyekbõl, halálra ilyesztve a
medvéket, vagy várni kell picit amíg a tengerbõl kiúszom, mert
nagyon utálok úszni, meg aztán félek is, hogy megharap valami béka,
de elöbb utóbb kitalpalok: elõbb, ha jó irányba indulok, kicsit
késõbb ha átvisz az áramlat Gibraltárnál :) Mer ugye, akinek
akasztófát rendelt a sors, az nem fog vízbe fulladni :)
2005-11-08 15:16:02
Cairo
És a Szfinx azt gondolja: Mi a ...Ideevett a fene egy netcaffeba ha mar itt lapit a szalloda alatt.
Mogottem a 6 savos uton tul a Nilus, ahogy az elobb ballagtam az
Alfa market fele lattam a ket nagy piramisokat is, pedig eleg paras
a levego. Felhok, enyhe szel, eppen nem izzad az ember egy poloban,
de kinek van kedve egyedul romantikazni? Egy romantikus lelek
rendel.... hopp mar itt is van :)
Felebredek... Az elobb sikerult arabra allitani a billentyuzetet,
alig birtam kistudirozni a visszafele utat. Most mar megy, kivancsi
vagyok hogyan jelenik meg az, ha bepotyogom ide a azt a szot hogy:
ãÎÑËáÇÎÁ
Azt a kirilejezumat a kakasullojenek! Meg azt is tudja, hogy balrol
jobbra irjon :)
Levelek letudva, bucsupuszik postazva, macska Sulaimanra bizva
(R.I.P.), mi maradt meg? Megyek...
2005-11-12 23:55:05
itt-hon
Csak kikeveredtem a hegyekbõl... Istenit a medvéinek, néha egészen
megfuttattak :)
2005-11-22 16:13:58
Ma
Na, most meg visszafelé kell eljátszani ugyanazt :)
Indulok a reptérre...
2005-11-23 22:21:34
(nincs cím)
A repulon volt hely, egyedul ucsorogtem a 13-as sorban, vigyorogva
neztem a tobbieket: lehet, hogy en porul jarok ezzel, de Ti sem
maradtok font :) Meghoztak a kajat, haaaat, mit mondjak... eppen
olvastam, hogy nagyjaink valasztottak a menukbol, es most azt esszuk
mi... Ezuton uzenem Bocskornak, Pressernek, meg a tobbinek, hogy
bekaphassak... (persze csak ovatosan, bo nyallal, fog nelkul) mert
eddig legalabb ejszaka meleg kajat kaptunk, most meg par szelet
folvagott, megszinezve valami salatalevelekkel, radobva 2/8-ad
kajszibefott oszt csokolom... Bar lehet, hogy a welness vagy
fitness, vagy a nyu tudja milyen betegsegben szenvedo sok
gyogytornas sirta ki ezt a szart a marhapori helyett? Na, oket meg a
bivaly kapja a hona ala... grrrrrr!!!!
Csak megjegyzem az Emirates-en menubol választ a plebs is, és
mindenkinek saját monitora van játékokkal, mozikkal, zenékkel,
de hagyjuk.
Ez van, ekaptam gyorsan mindent... upsz, a szalveta altt megbuvo
Kit-Katttt kellemes meglepetes volt... mert ugye ha gyorsan falsz,
jobban nyomja a pocit es tobbnek tunik... regi trukk :)
Kertem egy parnat, folhajtottam a karfakat, lerugtam a cipom,
megagyaztam, aztan elvizszintesedtem... Akartam mondani a stuvinak,
hogy azt a nagyon visito nagy hengeres izet ott a szarny alatt ki
kellene kapcsolni, hogy nyugalom legyen, de nem jott arra, igy hat
hallgattam a zugasat, es lassan elnyomott a buzgosag... Arra
riadtam, hogy feje tetejen all a vilag: nem kellett folulnom, mert
majdnem fuggolegesen allt az ulessor, lecsusztam az ablakhoz, csak
hogy lassam, amint langok csapnak ki abbol a nagy hengeres izebol,
meg szorja a szikrakat, mint a megveszekedett istennyila, de
potyogtak a darabjai is szanaszet rendesen! Ennek a fele se trefa!
Gondoltam arra, hogy elulok a 13-as szekbol, de akkor mar mindegy volt:
mentunk lefele ezerrel, csak ugy visitott az uri kozonseg. Szolni
akartam az elottem ulonek, hogy milott elernenk a talajt, akkor
kurjantson egy nagyot, mert aztan nagyon-nagyon sokaig nem lesz
alkalma ilyesmire, amikor folebredtem: kongattak a harangot,
hamarosan leszallunk Kairoban :) Csak ehettem valamit, ha ilyet
almodtam :))))
Egy ora idoeltolodas, negyed otkor voltunk a szallodaban, hetkor
ebreszto, hajajj... Nem baj, majd gyorsan alszunk :) Valahogy
folebredtem a telefonra, le az etterembe, talaltam sult bacont,
levagdostam a husos reszt, odavittem az omlettes mokushoz, kertem
kis olajat, kockara vagott voroshagymat, aztan vartam, hogy
piruljon... Amikor szep lett, belecsusztattam a bacont, johetett ra
harom tojas, kis pacolt gomba: nyammmm :) Leultem az ablak melle,
elottem a Nilus... az asztalhoz tartozo pincer hozta a forro vizet a
teahoz, kesobb megkommandoztam a sajtos meg a gyumolcsos pultokat,
elreggelizgettem nyolcig... Szeretem a Sofitelt, hala az egnek a ceg
ujabban ide paterolja a nepet. Igaz hogy ot csillagos, de nekunk van
valami kedvezmeny, ahogy neztem igy csak valami 65 euro lett volna
egy eccaka ha en fizetem...
Jott a kocsink, elindultunk, en meg elajultam, de cukkolaskeppen meg
kuldtem sms-t a 26 fokrol, ahogy elhuztunk a piramisok mellett :)
Ugy hallottam, otthon a minuszok ugralnak lassan az egbol...
Harom ora mulva ebredtem, megalltunk kavezni, soforom elszivott egy
vizipipat, kiprobaltam, de istentelenul budos volt a dohany,
maradtam a kolanal... El Mansour-nal baleset miatt lelassultunk,
neztem, ahogy a Nilusban asszonyok terdig a vizben allva mossak az
edenyeket, kicsit odebb ferfiak a lovakat, megint odebb mas
asszonyok ruhakat, toluk nem messze praktikusan seggel a viz fele
kikotott tehenek, halaszbarkaban halot szedo gyerekek, kezi komp
tartott a tulso part fele ket utassal, szemet a parton, palmafak,
bepucolatlan teglahazak mindenutt, eh...
A taborba erve azt hittem filmforgatas van: mindenhol egyenruhas
madarak, mintha valamelyik masodik vilaghaborus filmbol leptek volna
ki, egy KZ kapoi, Hinki ba' orult volna ha latja... Kiderult, hogy a
multkori tamadas miatt van most itt egy biztonsagi szolgalat par
embere... Vigyaznak rank, szoval nem aggodni :)
Este belszinnel feledtettem a Malev remete menujet, most meg
hallgatom a regi jo zeneket: eloastuk Craig muholdas radiojat, kint
a kis parabola a teton, CD minosegben jon minden, szupi.... De azert
ugyesek... harom eve meg nagy szam volt, aztan egyre tobben vettek
ilyesmit.... Most meg a szolgaltato bejelentette: havidij....
Marciusig kifizettuk, negyven dollart meger a Voyager:)
2005-11-24 16:24:57
Tunézia, valamikor
Egyik verõfényes, szélcsendes napon éppen a hegy lábánál kanyargó
poros úton szinteztünk, amikor arra figyeltünk fel, hogy a tõlünk jó
2-3 kilóméterre található pálmás ég, de veszettül... Legalább egy
kilóméter szélességben hatalmas, összefüggõ feketés-barnás
füstoszlop szökött az égnek, takarta el a távolabbi hegyeket, és
egyre terjeszkedett. Megálltunk csodásítani, mert egyszerre volt
félelmetes és lenyûgözõ, és tudtuk hogy tenni igazán nem tudunk
semmit ellene. Ahogy ott figyeltük a gomolygó, eget eltakaró
tombolást, észrevettem, hogy a mellettünk húzódó hegylánc pálmás
felöli vége kezd eltünni a füstben. Aztán a pálmás és a közötünk
húzódó területen elszórtan árválkodó, távolabb álló pálmafák is
kezdtek eltünedezni. Majd a közelebbiek, aztán a még közelebbiek...
Gyaloggalopposra forditottam a szót:
- A szakramentumát!!!! Ez felénk jön!!!!
Valahogy így...Csak akkor, az utolsó másodpercekben értettük meg, hogy nem tûz
füstjét láttuk a távolban, hanem egy istenes homokvihar tombolt
arrafelé, amely ráadásul célba vett minket, és rögtön a nyakunkon
lesz. Pontosan olyan volt mint a moziban a Fáraó, csak ez elõl nem
lehetett elfutni J
Éppen annyi idõnk maradt hogy bevágódjunk a kocsiba, ha mondjuk 20
méterre lettünk volna, már nem érjük el a Micut. Beborított
bennünket a sötétség, a kocsi rázkódott és billegett mint csónak a
viharos tengeren, az oldalsó tolóablakok nem birtak ellenállni a
szél nyomásának, meggörbültek és ömlött be a por meg a homok. Kendõt
kötöttünk az arcunk elé, és néztünk mint a vett malac, akit éppen
most hoztak haza a vásárból és új neki az ól, meg minden. Próbáltuk
betömni az ablakoknál a réseket és ezzel legalább annyit elértünk,
hogy a homok nagy része kívül rekedt, most már csak a por ömlött
befelé az összes elképzelhetõ nyiláson. Egy idõ után hozzászoktunk a
kocsi ugrálásához is, bár rázkódott és össze vissza billegett,
láttuk hogy nem fog fölborulni, na, de mi legyen? Elindulni nem
lehetett, mert 10 centire nem láttunk ki az ablakokon, tömör barna
sötétség vett körül bennünket olyan üvöltéssel, mintha egy századnyi
B-52-es között repültünk volna. Vizünk még volt, kajánk már nem, és
állitólag ezek a viharok pár órától pár napig is eltarthatnak, fasza
:)
Megpróbáltuk a szintezõmûszert behozatni az egyik önkéntes arab
sráccal, ráraktunk egy napszemüveget és rongyokkal betekertük a
fejét ahogy csak lehetett, aztán nagy nehezen félrehúztuk a
szélvédett oldalon a tolóajtót. Ekkor két dolog történt: a srác
kilépett, a szél pedig belépett, hóna alatt egy-egy gázturbinával,
és a pofánkba nyomta vele a gomolygó barna levest. Félig vakon
próbáltuk bezárni az ajtót, nagy nehezen sikerült a dolog és a szél
újra csak kint õrjöngött. Láttuk ahogy Mabruk a kocsi oldalába
kapaszkodva araszol hátrafelé, mert valahol a Micu mögött 3-4
méterre állt a mûszer. Persze reménytelen vállalkozás volt, ebben az
üvöltõ homoktengerben képtelenség látni valamit is, ha pedig
elengedi a kocsit, sosem találja meg újra. Erre õ is rájött, mert
nekinyomta a fejét az ablaknak és bár bebugyoláltuk a fejét, szinte
láttuk a bánatos kutyaképét ahogy nézett befelé, mi pedig mutogattuk
neki, hogy jöjjön vissza. Megint eljátszottuk az ajtónyitást, de már
tudtuk mire számíthatunk, így amikor a szél ordítva beugrott, kapott
két nyakast, néhány rugást és rögtön tudta hol a helye.
Aztán csak ültünk... vártunk... a bázist nem értük el rádión, mert
vagy 80 km-re voltak nyugaton, a Motorola meg tudott 20-at, 25á-t
sik terepen...
Egyszer csak azt vettük észre, hogy a kocsi már nem billeg annyira,
és mintha világosabb barna szín keveredne a sötétségbe. Elindulni
még mindig nem lehetett, de hatarozottan alábbhagyott a vihar ereje,
és szinte pillanatról pillanatra enyhült. Pár perc múlva már
elláttunk vagy 10 méterre, majd kis idõ elteltével kitisztult
körülöttünk minden. Kiszálltunk a kocsiból, a szél még cibálta a
ruhánkat de a levegõ kristálytiszta volt, a vihar nyilván magával
vitt minden mozdítható porszemcsét. Az órára pillantva kiderült hogy
az egész fölfordulás, ami nekünk óráknak tûnt, nem tartott tovább,
mint 20 perc. Késõbb tudtam meg, szerencsénk volt hogy ledöngölt
földúton álltunk, nem pedig a homokdombok között, mert a szél
ilyenkor egyszerûen elhordja a homokot a kocsi egyik oldala alól,
mivel az autó hasa alatt elhaladva még jobban felgyorsul, és
ilyenkor borulás is lehet a vége...
2005-12-01 17:46:26
Olyan volt, mint a paprikáskrumpli,...
... bár, ha belegondolok, mégsem...Mondjuk inkább úgy, hogy arra
hasonlított leginkább. Elõször is, a krumpli lapos karikákra volt
vágva, közötte marhahús kockák, sárga meg piros (magyar szerint)
zöldpaprika csíkok, talán hagyma is, jól besürítve.... Kedvenc
szakácsom mindig beszalad, ha látja hogy jövök, és kérdésemre: what
the hell is it? készségesen magyarázta, hogy botátá. Már simán
fordítom, de azért megkérdeztem megint, és ismét csak botátá lett
belõle. A húsokat látva az indiai gyerek óvatosan közelített, hogy
az marha-e, persze hogy az volt. Szegény istenfélõ barma a világnak:
a háromféleképpen elkészített marhahús helyett maradt a déli
csirkecombbnál...
Én azért biztos ami biztos alapon pakoltam a "botátára" egy jó adag
tokányszerû valamit, aztán elvonultam :)
Most meg itt esz a fene, az idõ meg még mindig áll, pedig láttam a
fényes bolygó mellett egy vöröset is ma este... Mi lesz itt?
2005-12-06 16:46:26
Van egy álmom...
... mondta egyszer Mr. King, aztán hogyan járt... Remélem itt vége
is a kettõnk közötti hasonlóságnak, legalább is ami a dolgok
végkifejletét illeti, de tagadhatatlan.... van egy álmom...
Már régóta vissza-visszatér, azért emlékszem rá olyan jól, mindig
pontosan ugyanaz játszódik le, mindig pontosan ugyanúgy, franc tudja
mit jelent, és most... de ne vágjunk a dolgok elé...
Amikor pár éve újra otthon dolgoztam, megnyugodtam, és szemébe
nevettem a Sorsnak, azt hittem, hogy kicseleztem... Már ha az álom
összefügg vele, és mondjuk elõrevetít valamit... Nincs lakókocsi
többé, házban alszunk, cseszheted komám, gondoltam...De most újra
itt ülök egy lakókocsiban, és mintha most a Sors lenne mosolygós
kedvében, és mintha hallanám ahogy azt mondja: én tudtam, tudtam,
mindig tudtam, hogy ....
Minden egy lakókocsiban kezdõdik, üvöltözés, lövöldözés zajára
ébredek, egyértelmû hogy vadászidény van, de nem vadkacsára...
Néhány lövedék ferdén fölfelé átrepül a "szobán", valamelyik
reflektorunk fénye hirtelen megjelenik az ujjnyi átmérõjû lyukakban,
a pár centi farostlemez nem akadály az FMJ skulóknak...
Sok hely nincs a menekülésre, mert az ajtón kívül áll a bál, az
ablak nem nyitható, elbújni szinte lehetetlen: az asztal fél méteres
lapja alatt nincs hely, a szekrény fél méter széles és egy méter
magas... marad az emeletes ágy alja, de egy fiók miatt csak
felhúzott lábbal lehet bevackolódni.
Gondolkodni nincs idõ, mert mozog a lakókocsi ahogy dübörögnek föl a
lépcsõn, bevetõdök az ágy alá, várok. Érzem, hallom, hogy a szomszéd
szoba ajtaja nyilik, abban nem lakik most senki, baszhatod görény,
fut át valami kárörvendés féle az agyamon. Négy ilyen van egy
sorban, enyém az utolsó... Lépések le a lépcsõn, aztán megismerem az
én lépcsõm hangját... nyílik az ajtó, a 2x4 méteres szoba megtelik a
kinti hangokkal, de én csak azt a két lábat látom, csak azt hallom,
ahogy belép..., megáll... hátraszól valamit arabul, nem értem... a
lépcsõrõl lelép valaki...
Hirtelen minden beugrik, a régi-régi tréning végigrohan az adrenalin
hátán az izmokba, idegekbe, befurakszik mindenhova, csontokba, köröm
alá, hajszálakba... várok.
A fickó beljebb lép, térdig látom a beesõ fényben, fekete kitaposott
bakancs, gyûrött szövetnadrág... látta hogy az ágyak üresek, most
kiszúrta a bõröndöm. Lép még egyet, ezzel egyidõben egy Kalasnyikov
csöve ereszkedik le térdmagasságba, de nem felém mutat... egyszerûen
leengedte a madár... Eszébe se jut, hogy valaki itt van, ez vagy
hülye, vagy... hülye: mert ekkor visszalép, és behúzza az ajtót...
Felkattintja a villanyt és odalép a bõröndhöz, nézi a Samsonite
kódzárját, kezd lehajolni hogy.... én meg térdmagasságban, kicsit
lejjebb, megrugom oldalról. A térdkalácsnak annyi, jut eszembe a
kiképzõtiszt sokat ismételt mondata, a fickó nem kiált, inkább nyög,
de a géppisztoly leesik, éppen kézre áll, elkapom csõrerántom, ez is
automatikus, mert mit lehet tudni mit balfaszkodtak ezek elötte,
biztositókar tövig lenyomva, csak húsz centit kell jobbra fordítanom
a csúzlit ahhoz hogy rajta legyek, ahogy éppen elterül mellettem a
linóleumon. Belevágom a halántékába a csövet, ezen nincs csõszájfék
mint a mi AMD-inken, gondolom csillagokat lát most, ráadásul a
ferdén levágott csõvég belevág a bõrébe, de mielött még meglódulna a
feje, már kapott is kettõt gyors egymásutánban. Mindig utáltam az
AK hangját, de most zene füleimnek..., bár a koponyán belül az agya
tompított valamit a hangon, majd beszakad a dobhártyám. Az FMJ nem
okoz látványos sebet az emberi testen: bemegy-kijön... -hacsak nem
vágjuk vagy reszeljük le a hegyét. De most a gáznyomás szétcsapja a
bõrét, meg a puha részeket, fröccsen mindenfelé... Kipattintom a
tárat, a sülya alapján nem sokat lõttek vele, visszakattintom a
helyére, aztán bújok a helyemre az ágy alá, odahúzom a marhát, hogy
takarjon. A hátán fekszik, mereven bámulja a plafont, húgyszag...
Várok.... Kint még mindig lõnek... várok... várok... várok...
várok... és felébredek...
2005-12-09 12:24:16
Megtámadtak bennünket
Motto:
"Lehet hogy az élet nem szép, de rémálomnak bármikor megteszi" J
"We're under attack" szól a szöveg valamelyik játékban, de ez nem
volt játék... A pm -amerikai srác- magára tudta zárni a konténer
ajtaját belülrõl, aztán bebújt az asztal alá és onnan próbált
telefonálni, közben fröcsögött az ablak üvegje a nyakába, kövek
vágódtak a polcoknak, számítógépeknek, a placcon a tömeg õrjöngött...
(Kedves ismerõsömnek elmondtam mi történt, édesen megjegyezte:
tényleg bekakilt? Amikor az embert csak 4 centi deszka választja el
attól, hogy elevenen széttépjék, akkor nem bekakil, akkor
beszarik... bizonyám)
Lássuk mit mondott Alan:
Dez-zel álltunk a geodéta trailer lépcsõjén, amikor feltûnt a tömeg.
Én beljebb léptem, Dez pedig megállt az ajtóban. Ekkor derült ki,
hogy valamiért feldühödött Alex Fastcamp munások közelednek, törik
és rúgják az útjukba kerülõ tárgyakat, kezükben botok, vascsövek.
Berántottuk az ajtót ahogy felénk fordultak, lábam a falnak
vetettem, és teljes erõvel húztam az ajtó fogantyút. Hallottuk és
éreztük, hogy tárgyakat dobálnak a kocsi oldalának, kövek törték be
az ablakot. Valaki megpróbálta kinyitni az ajtót, de Dez-zel erõsen
tartottuk, és felhagytak ezzel. Hallottuk ahogy összetörik a kinti
mûanyag asztalt és székeket, és az ajtóhoz vágják a darabokat, de
már nem éreztük, hogy be akarnak jönni. Fölváltva tartottuk az
ajtót, közben egyikünk óvatosan kilesett az ablakon. A tömeg minden
mozdíthatót fölszedett, a közelben parkoló Unimog ablakát betörték,
mindenhonnan üvöltözés hallatszott. Egy idõ után odébbvonultak, és
másik lakókocsik felõl hallottuk a rombolás zajait. Körülbelül fél
órán át tartottuk az ajtót, amikor telefonhivást kaptunk, hogy a
kimenekitésre érkezett minibuszok ott várnak a tábor közepén, ekkor
kimentünk, és a botokkal felfegyverkezett saját munkásaink alkotta
körön belül beszálltunk a buszokba, és az éjszakát Al Mansour
szállodájában töltöttük.
Egy másik amerikai srác, aki ugyanennek a trailernek a lakórészében
horpasztott, igy emlékszik vissza:
Mélyen aludtam, amikor durva zajra ébredtem, valaki valamilyen
súlyos fémtárgyal ütötte a lakókocsit. Félálomban arra gondoltam,
hogy mi a kurva eget csinálnak ezek a majmok ilyenkor este.
Aztán meghallottam a kiabálást, a feldühödött tömeg és a rombolás hangjait.
Hallottam, hogy valaki a lépcsõn van, és arra gondoltam, hogy esetleg
be akarnak jutni hozzám. Hirtelen semmit nem találtam, amivel be
tudtam volna reteszelni az ajtót, így a talpam
nekifeszítettem az ajtókeretnek, és tartottam a fogantyút teljes
erõmbõl. Mivel nem láttam ki, ebben a helyzetben tartottam az ajtót
jóideig, a kinti ordibálás nem halkult, és nem tudtam kitalálni,
hogy merre vannak ezek a seggfejek, és mi jár a fejükben, de az
biztos, hogy õrjöngtek, és törtek-zúztak a közelben. A villany nem
égett a szobámban, valahogy mégis észrevettem egy fémrudat az egyik
Trimble hátizsákban, amit aztán be tudtam dugni a fogantyúba és az
övemmel rögzítettem az ajtókerethez. Ekkor már képes voltam
odalopakodni az ablakhoz, hogy óvatosan kilessek, és láttam egy
csomó embert az Alex személyzetébõl, akik éppen a másik trailer
elött rohannak el, kezükben tûzoltó készülékekkel. Pár perc múlva
visszatértek a geodéta irodához, hallottam ahogy leemelik a lépcsõt,
és hozzávágják az ajtóhoz. Verni kezdték vele az ajtót, valami a
tetõre is repült, mintha kõ lett volna, üvöltöztek, majd elrohantak
egy másik trailerhez.
Körülbelül 10-15 perc elteltével valaki kopogott, azonosította
magát, ekkor kinyitottam az ajtót. Egyik munkásunk volt, mondta,
hogy evakuálják a tábort, menjek a minibuszokhoz. Felkaptam a
cuccom, és a mi munkásaink -akik jól fel voltak fegyverkezve
husángokkal- kisértek a tábor közepén várakozó kisbuszokhoz,
amelyeken aztán elõször a rendõrségre, majd az egyik el mansurai
hotelbe mentünk.
Na, ugye nem is volt olyan rossz.... mármint az álmomhoz képest :)
2005-12-11 07:04:38
:-(
Egy hir, tegnap este érkezett sms-ben a mobilomra:
Repülõszerencsétlenség Nigériában, legalább 75 halott, köztük sok
iskolás...
Csoportvezetõ helyettesünk nigériai srác, éppen otthon van szabin.
Egy hete vissza kellett volna jönnie, de kiderült, hogy a felesége
rákos, ezért kért még egy hetet... Ma tudtuk meg, hogy a lezuhant
gépen utazott a lánya ...
Igy megy ez.....
2005-12-14 10:58:39
kiskarácsony, nagykarácsony?
Karácsony... én valahogy nem szeretek semmilyen kötött dolgot... mi
van akkor, ha éppen aznap nincs kedvem emberek közé menni, jobban
érezném magam elnyúlva valahol, vagy éppen akkor lenne kedvem
kimenni a lõtérre, beülni egy sültkrumplira valami áruház
kajáldájában, szikláról lehugyozni a tengert, akármi... Ehelyett
szépruha, jókedv, anyámkínja... utálom a kötött dolgokat...
Lesz itt is karácsony pedig :)De legalább mindenféle álszenteskedés
nélkül, rövidnadrágban, ha éppen úgy akarja az ember, akkor egy
doboz sört szorongatva, kollégák, barátok között... Persze itt is
lesz kis üröm az örömben, de azok akik itt vannak, képesek nem
gondolni az otthonra, családra, kutyára, macskára...
A helyiek biztosan most is kitesznek majd magukért, bár nem sok
fogalmuk van arról, hogy mi is az a karácsony... A múlt évben szép
fát állítottak az ebédlõ mellett a homokba, elötte izlésesen
berendezett gecemáni kert, vagy mi az ördög terült el - Fábry
földhöz csapkodta volna a seggét örömében, ha látja. Volt ugye a
betlehemes istálló, a Brian életében látott szereplõkkel: a három
királyok, az anya, a kicsi, a tehén...
Aztán volt ott egy megkékült figura, -szerintem József-, akit lehet
hogy a guta ütött meg, de elég az hozzá, hogy elég savanyú képet
vágott fektében, amit az én kevés eszemmel nem is csodálok: meg se
húzta az asszonyt oszt már gyött is a gyerek... Bár ennek -ha
belegondolunk- megvan az a gyakorlatias elõnye, hogy az ember nem
sír föl álmában a szûk lyukra gondolva... Hogy ott most
jelentésügyileg feküdt-e, vagy csak elborult, nem tudom, de a gyerek
mellett õ volt az egyetlen vízszintes szereplõ...
Aztán még három fehér birka is csellengett körülöttük, ami ugye
legalább annyira ritka ezen a bolygón, mint föstölt csülök a szíriai
nagymecsetben. Nyilván az akkori idõk zsúfolt városaira
emlékeztetendõ a tetõre is jutott öt darab belõlük, igaz, mind maga
alá húzott lábbal lapitott... Tetõfûtés?
A java azonban az istállón kívül várt ránk... elõször is jobbra meg
balra egy-egy háromszintes épületforma állt, lent ajtócska, fölötte
két boltives ablakocska, majd francia tetõcske, kéményecskével. Az
egész buzirózsaszinre festve -mintha ott az istállóban a népek
kislányt vártak volna-, a tetején meg kis karácsonyfaégõkbõl
lámpasor, éppen mint a tunéziai lapostetõs kupin, Kebili nyugati
szélén...
Na, most jönnek a jelképek, figyeljen mindenki!
A jobb oldali épület elött kis oszlopokkal (kerítés?) körülvett
rész, rózsaszínûre festet homokkal, kis kékre festett tóval apró
zöld agávé bokrokkal, benne állatsereglet: viziló, zsiráf, tigris,
gepárd, vaddisznó.... A keritésen kívül meg egy naaaagy, gonóóóóósz,
kitátott szájúúúú, krokodil.... Vagy sárkány, esetleg egy kétemelet
magas gyík, pontosan nem lehet megállapítani, de akkora volt mint
maga a kert...
A bal oldali épület elött egy négysávos autópálya darabja
szürkéllett, rajta egy csomó matchbok autóval.... Igaz hát a hír,
miszerint a holt tengeri tekercsekben többször elõfordul az a szó,
hogy "Chrysler"! Én meg ezidáig azt hittem, hogy Woody csak
bolondozik :)
Na, ezek itt fent biztosan jelentenek valamit, de hogy micsodát, azt
mindenkinek magának kell eldöntenie.... A jószándék megvolt,
eltöltötte a lelkünket, és ilyen emelkedett, vagy hogy is mondjam
szentlélekszállta hangulatban léptünk be az ebédlõbe, ahol az
ünnepet kiemelendõ szilveszteri diszités lógott a plafonról, az
ablakkeretekrõl, a tévéállványról és a polcokról. A dsungelen
áthatolva elértük a sült pulykát meg a többi ránk váró állatot,
aztán, a lélek után megadtuk a testnek is ami jár...
Késõbb a bárban folyt tovább a traccs, kínosan kerülve a család
emlegetését, inkább jópofizva, vigyorogva... Aztán még késõbb ment
mindenki a szobájába, és talán akkor, lélekben elmorzsolt egy
könnycseppet...
2005-12-17 16:55:56
Az élet megy továb...
'69 környékén ültünk haverommal egy amolyan bumfordi macskaszállító
forma faszekrény elött, sárgás erezett homlokfalán felirat TESLA,
teteje felcsapva, benne macska helyett egy bakelit kiselmez forgott,
az egy szem 10 centis hangszóróból pedig valami furcsa nyelven
énekelt valaki, persze ki az ördög tudta akkor közülünk, hogy mi is
az a Beatles. Nem értettünk semmit a szövegbõl, de megragadott
bennünket a zene, és bár megpróbáltuk az egész szöveget megjegyezni,
csak a refrént sikerült, úgy-ahogy: Ob-la-di, Ob-la-da... Akkor még
nem tudtam, de az a sercegõ tû nem csak a zenét szedte ki nekem a
barázdák közül, egyben bele is karcolta azt a bandát a szivembe,
kitörölhetetlenül... Fool on the hill, Girl, Penny Lane, For no one,
Michelle, Help, We can work it out, Let it be, Yesterday...
Ma már tudom, hogy Ob-la-di Ob-la-da annyit tesz a nigériai Yoruba
törzs nyelvén, hogy "Az élet megy tovább"... Amikor tegnap megjött
Eraser a nigériai kiértékelõnk, odafordultam hozzá, hogy
Obladioblada! Nézett rám keskeny, keret nélküli szemüvege mögül
azzal a miafrancvannemértelek kifejezésével amit csak õ tud, mondom
megint (gondoltam tán elqrtam a kiejtést?): Obladioblada... nem
érted?... pedig ez nigériai...
Ááááá cseszd meg, van 230 ismert nyelv, meg még amennyi azon kívül
... Persze, hármat tekintenek hivatalosnak, a többi csak úgy
jön-megy az országban mindenféle papírok nélkül...
Dele-rõl semmi hír....
2005-12-18 08:00:06
Nézd, a sok magányos embert....
Horváth Mária az esküvõkor elszórt rizs szemeket szedegeti a templom
lépcsõjén....
Egy álomvilágban éli életét... napról napra....
Az ablaknál álldogál...., a függöny mögül figyeli a világot....,
megkeseredett arccal.....
Vajon vár valakire?
A sok magányos ember....
Vajon honnan jönnek?
A sok magányos ember....
Vajon tartoznak valakihez?
József atya egy szentbeszéd szövegén dolgozik, amit -jól tudja-
senki sem fog majd meghallgatni...
Soha senki nem jön hozzá a templomba...
Nézd, ahogy dolgozik.... Szívét, lelkét beleadja....
Éjszaka szárítja a zokniját, amikor biztosan senki sem láthatja...
De miért is aggódna?
Az a sok magányos ember...
Vajon honnan jönnek?
Az a rengeteg magányos ember...
Vajon gondol rájuk valaki?
Horváth Mária meghalt egy napon.... a templomban...
Ma temették el a templomkertben, magányosan, ahogy élt,
csak a neve nézett le rá a fejfáról...
Senki nem volt rá kiváncsi....
József atya egy kendõvel törölgeti a kezérõl a földet, ahogy lassan
lépkedve maga mögött hagyja a sírt...
Nem tudott ma sem megmenteni senkit....
A sok magányos ember...
Vajon miért magányosak?
A sok magányos ember...
Vajon törõdik velük valaki?
Na, most mindenki elmegy és meghallgatja az Eleanor Rigby-t.... Aki
nem tudja azt hogy ki játssza, az kétszer. A szentségit!
2005-12-25 07:07:25
helyzet jelentés
Tegnap települtek a nagy, barna mûanyaghordókban élõ, és igy
mozgékony fenyõfáink, olyanok õk, mint a gyorsreagálású hadtest:
bárhol is üti fel a fejét a karácsony, azonnal bevethetõk. Magukra
öltötték szépséges csillogó jelmezüket, igy most már bárki láthatja,
ezek bizony nem sima fenyõk, hanem echte überfasza karácsonyfák,
semmi kétség... Kaptunk egyet a bárkocsi mellé, egyet a "fõtérre",
egyet a konyha és az ebédlõ lépcsõje közé. A bár melletti egy sima
másfé méteres fa, kinai csodaizzókkal felszerelve (csoda, hogy
izzanak), a tér közepén található már firnyákosabb, jó négy méter
sugarú homok gyûrûben áll egy kis homokdomb tetején, teleaggatva
diszekkel, meg izzókkal, meg lecsüngõkkel, a homokdombon piros
felirat: Boldog Karácsonyt, körülötte a homok szines festékkel
befújva, igazán izléses, ha valaki odáig van a giccses dolgokért, de
minket igazán a harmadik fa érdekel...
Az elõzõ karácsonyhoz képest történt néhány változás, a
legszembetûnõbb, hogy a krokodil (vagy mi) fölzabálta az állatkertet
is, meg az autópályát is, és hatalmasra nõtt...
Szemmel látható fejlõdésnek lehetünk tanui Názáretben is: József
bõvített az istállón, legalább kétszer akkora lett, az egyik
oldalára odabiggyesztett egy szélmalmot, a tetõre rátelepitett egy
kis kunyhót. A kunyhót még értem ezzel a kevés eszemmel, ezen a
vidéken nyaranta a tetõn alszanak a népek: felcügölik az ágyakat a
lapos tetõre, az ágy négy sarkába állítanak egy-egy póznát, ezekhez
lepedõket rögzitenek, hogy azért a szomszéd ne innen merítsen
ihletet a mai menethez... Persze, lábujjhegyen rock'n'rollozni?
(Ismerek itt valakit a boxon, aki -ha elkapná a hév ott a tetõn-,
asszem fölverné a fél országot, de ha nem is, a végén az összes
szomszéd elszívna egy cigarettát.)
Na, de a szélmalom? Hm.... biztos jele annak, hogy Józsefnek jó
kapcsolata van a felsõbb hatalmakkal... Honnan máshonnan került
volna oda ilyesmi különben? Hiába na, a luksógor csak nem
feledkezett meg róla...
Persze, mint minden fejlõdésnek, ennek is ára volt: a sok birkából
csak egy maradt... Valószinüleg elbizniszelte a többit, a pénz meg
ráment a fejlesztésekre, de ahogy látom beszerzett egy szamarat a
tehén mellé, ami ugye alkalmas mind kocsi vontatásra, mind
mobilizációra... olyasmi egy szamár az ottani embereknek, mint
nekünk manapság egy scooter, bármikor felugrasz rá, már megy is,
vagy nem...
A népek is megszaporodtak az istállóban, a királyok mellé jött egy
szárnyas gyerekangyal, egy hastáncosnõ és egy vándor.... Viszont
Józsefet eltávolitották onnan, csak rontotta ott a levegõt a negatív
kisugárzásával, rossz nyelvek úgy is azt beszélik hogy nincs sok
köze a gyerkõchöz. Szar ügy...
Boldog Karácsonyt.... túl vagyunk rajta...
2006-01-18 02:14:31
(nincs cím)
Amikor Isten az õsidõkben világot teremtett, megteremtette a Napot:
jön és megy a Nap, és visszatér...
Megteremtette a Holdat:
jön és megy a Hold, és visszatér...
Megteremtette az embert:
jön és megy az ember, és nem tér vissza...
2006-01-28 19:27:28
...
Megjött Dele... Mosolyog, hangosan nevet a vicceken ahogy
megszoktuk, bár talán a nevetése gyorsabban lecseng... Ha tiz
méternél közelebb vagyok hozzá, érzem, hogy bármit hallgat, néz,
mond, vagy csinál, a kislányára gondol... Úgy látszik enyi a
hatósugaram...
Csak halkan jegyzem meg: kibaszott kurva élet...
2006-01-30 20:07:18
aprókok... sok dallal
tudod: ÉüÖ
Dele elhagy bennünket, Dubaiban lesz oktató
ma 19° árnyékban
Mama just killed a man,
Put a gun against his head,
pulled my trigger, now he's dead
?...
A bélszín borsmártással is finom (ha az volt egyáltalán)
Feinwerkbau Model P70
hiányzol ü
Mademoiselle Ninette
nono
ich fahr nicht weg
ich bleib bei dir.
ez de hülyén hangzik...
Mademoiselle Ninette
No-no
I've never had
a girl like you...
igy már jobb J
Eper és tejszínhab
Reggel esett. Picit...
Szeret, szeretem, szereted, Szeret
Red vine and Whiskey
14-én költözünk Al Mansoura délkeletére....
And the operator says, 40 cents more
For the next 3 minutes
Ple-ease Mrs Avery, I just gotta talk to her
I'll only keep her a while
Please Mrs Avery, I just wanna tell 'er goodbye...
?......
Égõ torok, kiszáradt szem.
Goodbye Dele...
Holnap halnap! Juhéééééé J
A gyümölcsnyárs pedig áll:
nagy szemû fekete szõlõ,ananász, eper, banán, alma, szõlõ-eper-ananász-banán-eper-szõlõ-banán-alma-eper-banán-alma-szõlõ
Written by Lindsey Buckingham:
If I could
Maybe I'd give you my world
How can I
When you won't take it from me?
?...
Ki is õrzi az õrzõket?
Hitachi WorldSpace Digital Radio KH-WS1:
1966.09.15. egy hétig a toplista tetején Small Faces: ALL OR NOTHING
Huuuuauuuuuuauuuuuuuuuuuuuuuuuuu!!!!!
Most.
A nap elköszön-
Szertefoszlik a szirteken-
Jön egy lány csendesen-
Õ az én kedvesem-
Sírnék, de nem teszem,
Mert rám néz-
És szomorúan-
Fájdalmasan-
Zúg a harang,
Szól a harang,
Sír a harang,
Mint a szívem....
Este...
Lassan.
Lassan...
Jut eszembe: óriási ötletem volt reggel, de nem tetszett
Ha-ha said the clown...
Még 35 darab szerda
Igy megy ez J
No woman no cry,
No, no woman no cry
Oh, my little sister
Don't shed no tears
No woman no cry
?....
Ennyi csokipudingot, vaniliapudingot, arabul beszélõ somlóit,
piramisustiramisut, édes és kurvaédes mézes sütit még nem látott a
bár bagófüstös fala
Bye-bye Barbra, bye-bye bro....
Egyedül három hétig
because the night belongs to lovers
because the night belongs to lust
because the night belongs to lovers
because the night belongs to us
?...
?Igen
23 fokon megy a légkondi... hülye ez J
12 GARMIN vár rám
(Ismét várok rád,
úgy, ahogy nem régen volt...)
én meg annyira tettrekész vagyok, hogy a nevem
valójában ige kellene, hogy legyen
Making love in the green grass
Behind the stadium with you
My brown eyed girl
You, my brown eyed girl
?...
Kék, fekete, fehér... icipici sárga/piros.... olajzöld?
Amikor meglátom a
Beleszerettem
Amikor megértem a
Beleszerettem
Amikor megtudom hogy
Beleszerettem
And I always sleep with my guns when you're gone
Végül egy automata Citizen lett, búvár...
200 méter mélyen egy halottat nem zavar az idõ.
Esõcseppek hullanak egy papírpohárba
Lebegek
And then we touch
much too much
This moment has been waiting for a long long time
Makes me shiver,
it makes me quiver
This moment I am so unsure...
This moment I have waited for...
Lebeg
Nem
Le
e
Igen
gen
en
n
Maria
You've got to see her
Go insane and out of your mind
Szomorú
a szerelem
és
most
a
csil
la
gok
fes
te
nek
aranyvonalakat
fotonbilliókkal
fekete
pihepuha
fekete
bársonyra
koromfekete
Atomic
talán jobb is így...
nem kell a szemünkbe néznie
nem kell a szemébe néznünk
Hiroshima Mon Amour
istenek
féltékeny istenek
emberek
állatok
éhes szellemek
pokol
Jai guru de va om
Nothing's gonna change my world,
Nothing's gonna change my world...
m
um
Hum
Hum
e Hum
me Hum
dme Hum
adme Hum
Padme Hum
Padme Hum
i Padme Hum
ni Padme Hum
ani Padme Hum
Mani Padme Hum
Mani Padme Hum
m Mani Padme Hum
Om Mani Padme Hum
m Mani Padme Hum
Mani Padme Hum
Mani Padme Hum
ani Padme Hum
ni Padme Hum
i Padme Hum
Padme Hum
Padme Hum
adme Hum
dme Hum
me Hum
e Hum
Hum
Hum
um
m
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése