Még mindig Egyiptom...

2006-02-10 20:52:41
Biszmillah :-)
Besettenkedett az elöbb egy nagydarab, olyan igazi fekete betonhajú,
kampós orrú legény, nagyon tekeri a mondandóját, körülbelül
kitaláltam miért jött...
Kér egy tollat, papirt, rákönyököl az asztalra, és hallom ám, ahogy
nekidurálja magát, félhangosan:
Biszmillah'el'rahman el'rahim... Valami olyasmit jelent, hogy Jaj, na
akkor isten nevében kezdjük el!...
Látom, hogy leir egy egyest, a pöcke jobbra áll. Aztán egy hetes
formát, akkor már tudtam miért jött, és kisegitettem:
1749 5095
Az egyik geofonpontot holnap át kell helyezni...

Lehet nem szeretni őket?

2006-02-20 13:12:29
(nincs cím)
Néha elkap valami, és akkor csak úgy kiesik belõlem valami,
valami....
Itt van például ez, nem tudom van-e olyan elvetemült, aki esetleg
nem olvasta Hellertõl az "Isten tudja" (vagy valami ilyesmi) cimû
könyvet... Valahol a közepén jártam, amikor letettem, és hirtelen ez
pottyant ki belõlem:

Uram, magadhoz vetted gyermekem,
pedig jól tudtad, õ volt szemünk fénye.
Két éves múlt csak, mit vétett Neked?
Nagy szükség volt rá, hogy elgyere érte?

Ez hát a nagy jóság, ez a szeretet,
mirõl papolnak szolgáid naponta?
Versbe, imába foglaltam nevedet,
s most sírva nézek a kicsi halottra...

Zokogtam, könyörögtem: Uram, engem vigyél!
Hagyd gyermekem látni, tanulni, élni
De tudom már, az én szavam mit ér...
még elvárnád, hogy letérdeljek kérni?

Hûen szolgáltalak negyven éven át
tûzzel-vassal, véremmel védtem nevedet
S ezzel kiérdemeltem e halált?
Hát ennyi csak Neked a szeretet?

Azt hittem barátok vagyunk,
De ilyet nem tesz soha egy barát...
Kitártam Neked szívem titkait
s cserébe kaptam egy halott kisbabát...

Köszönöm Uram!
Ha Te így, én is így...
Többé már nem beszélgetünk.
Számomra meghaltál ott, fönt Uram,
mikor elvetted tõlünk kisdedünk...

No, ez már ilyen vagy hat éve, lehetne rajta csiszolni biztosan, de
ha egyszer igy esett ki, mi a fenét kezdjek vele? Elvégre nem vagyok
én költõ.... kiesik és kész...

Vagy, valamikor '83-ban a bajai tanitónéni gyártó fõiskola rock
teaházában... Akkoriban éppen egy E.A.Poe kötettel a zsebemben
mászkáltam mindenfelé, és betévedtem a bulira, mint valami túlkoros
gólya, mert az utcáról becsalogatott a zene... Nem volt belépõ,
szivesen láttak mindenkit, asztalon olyan kávéautomata méretû fehér
mûanyag poharakban millió féle tea, és a '70-es évek jóóóó
rockzenéje a háttérben, olyan szép, kellemes hangosan...
Lányok-fiúk jöttek-mentek, laza hangulat, leültem egy sarokba,
felütöttem a könyvet, zöld teát szürcsölgettem... Olvasgattam,
hallgattam a zenét, gondoltam, hogy majd csak fölszed valami,
karcsú, copfos, szépszemu, és akkor együtt hallgatjuk majd tovább...
béke volt bennem és körülöttem... tudod, az a virágos, kék eges,
napsütéses béke, az a HAIR-es béke...
Aztán megszólalt a Morrison gyerek, a Jim... és azt mondta: This is
the end... és én meg éppen akkor olvastam a Hollót...
Lázasan keresni kezdtem valami papirt, - most hiába is jött volna az
a gyönyörû, karcsú copfos, észre sem vettem volna, még akkor sem ha
belémcsókolja a szerelmet- mert valami leesett megint... persze nem
találtam ott papírt, igy bocsánatot kérve a könyv szellemétõl, a
belsõ borítóra skicceltem fel egy Hollót... egy igazi halálhozót...
egy géphollót... az ûrben ült egy olyan spéci, geostacionárius
pályán keringõ alkalmatosságon, amelyet direkt ilyen Hollóknak
terveztek: fel tudta tölteni a madarat, ha fogytán volt az
üzemanyagnak, lõszernek vagy energiának; meg tudta gyógyítani, ha
megsérült, miközben távol volt; és meg tudott pihenni rajta, hogy
onnan nyugodtan figyelje a Földet...
Aztán, ahogy haza jutottam -egy hét múlva, vagy hogy-, nekiálltam
festeni.... egy hét alatt elkészült a feje... pontosan olyan lett,
mint amilyennek lennie kellett... aztán.... vissza kellett mennem a
csoporthoz.... soha többé nem folytattam....

Igy megy ez.... mondaná Vonnegut.

2006-02-21 16:22:28
Megmoccant
ma alattunk a mindenség... Ha egy zárt dobozban ül az ember, akkor a
padló a föld, a falak a vidék, a plafon az ég, és valószinüleg a
neonlámpákban ülnek az angyalok... ördögök pedig nincsenek: ha
lennének, tudnánk róluk...
Szóval, megmozdult minden... Hogy megtudakoljuk a rengés okát,
átléptünk a másik dimenzióba (szerencsére csak pár lépcsõn kellett
legyalogolni, mert kicsi ám a világunk), és láttuk, hogy serény
emberek hatalmas emelõkkel matatnak a mindenség alján, ezért hát a
földrengés... Ellenõrzik a kerekekben a nyomást - ez egy ilyen
guruló világ... Zsírozzák (hopp, találtam hosszú "i"-t, ez eddig
hiányzott innen) a kerékcsapágyakat, ellenõrzik a a fékbetéteket, a
vonószemeket, a rugókat, a lámpákat - ez mind elengedhetetlen egy
guruló világnál, amikor dimenziót akar váltani... És mindezt
megteszik mind a 23 bolygón, mert ennyi van a galaxisunkban....
Még két hét, és elindulunk.... Fél évig ültünk itt, ideje tovább
állnunk... Persze a világunk nem változik, csak a dimenzió
körülötte... Simbillawayn...
Szépen hangzik, de nem jelent semmit - megkérdeztem... Mellette
leszünk majd, vagy nyolc kilométerrel, keletre... Nem tudjuk még,
hogy milyen dimenzió fogad ott bennünket, de az biztos, hogy a mi
világunkban ugyanott lesz majd megint a föld, a vidék, az ég és az
angyalok... ördögök pedig nincsenek...

2006-02-24 15:54:45
legkedvencebb levelem
Hájóennbeeer!!!
Akkó azé szúrtalak én ki magamnak!!!
Mert tudod az én szüleim zalaiak voltak, és én már azon a környéken
is csípek mindenkit. A városi népség fele olyan jó sincs, mint egy
balatonalmádi helyi menõ csávó! Szerintem az igazi spiritusz a
vidéki manusokba szorult. Az urbánusokban csak pislákol valami
sápadt faszesz.
Sokat jártam vonattal arrafele. Tudod, az úgy vót, hogy kaptunk
Zalában egy rom házat egy darab földdel. Aztán a szüleim már
nyugdíjasok voltak, és nekiláttunk lebontani azt a romot, és
step-by-step építgetni oda egy házikót. A reglapomon annak a
teraszáról nyíló kilátást láthatod. Az apukám telepített szõlõt, és
mindent megtermeltek ott, ami a háztartásba csak kellett. Én meg
hétfõtõl péntekig dolgoztam itthon, (közben volt egy ú.n.
élettársam, de ez olyan randa szó) és ha õ nem tudott jönni velem,
akkor pénteken kaptam a hátizsákomat, bevásároltam minden finomságot
a szülõknek, amit szerettek, de a helyi kisbótba' nem lehetett
kapni, és felrugaszkodtam a vonatra. Minthogy 30 éve 50 %-os jegyem
van. Az apukám meg várt Sümegen v. Keszthelyen, és a hétvégén jól
kidolgoztam, kialudtam, kiélvezkedtem magam csend, nyugalom,
békesség, családi harmónia kapcsán. Aztán visszajöttem szerelmesnek
és idegbajosnak lenni 5 napra a városba. J Mikor aztán a barátommal
vége lett a love-nak, akkor még nagyobb elánnal vetettem bele magam
a falusi hétvégékbe.
Majd egyszer, ha éppen nem leszel 5600 méter magosan ott Tanzánia
tetején, akkor akár felkutyagolhatsz a zalaszántói szõlõhegyre, és
megnézhetsz engem is, mint helyi nevezetességet. A másik
nevezetesség ott a Sztupa. (nem tudom, tudod-e mi az? Buddhista
ereklyetartó szentély. Közép-Eu-ban az egyik legnagyobb. És kétszer
volt ott a Dalai Láma. Az alapkõlerakáskor, meg az avatáskor!) Nem
semmi hely ám az kérem. De mondjuk a Sztupával nem annyira
foglalkozom, bár érdekes építmény, és az egész építést végig
figyeltem. Minden vendégemet elviszek azért, hogy nézze meg. Sajnos
most már a méterfákat elvitték az út szélérõl, amit az építkezés
miatt termeltek ki, így a téli tüzelõellátásom erõsen megcsappant. J
Disznóság! A karácsonyokat is ott szoktuk tölteni, de az elmúlt
karácsonykor itthon maradtam ... Kár. Az elõbbi évben a vak
haverommal meg a szintén szingli barátnõmmel szingli karácsonyt
tartottunk. Olyan karácsonyfát kaptunk a hülye Keszthely-kertvárosi
haveromtól, hogy egész karácsonykor véresre röhögtük magunkat.
Feketefenyõ volt. Aminek olyan bazi hosszú tûlevelei vannak, és
össze-vissza volt vagy 5 ága, de az is olyan elosztásban, hogy a
vaksi fél óráig forgatta erre-arra, míg végül feladta, mert egyik
ága valahogy mindig közlekedési akadályt képezett a szoba közepén,
annak ellenére, hogy a fal mellett állt, amúgy meg tiszta egy
köpödelem vót. J
De olyan vidám karácsonyom lett tõle. Csak ránéztem, és röhögtem.
Holott sütöttem több száz mézeskalácsot, hogy majd szépen
feldíszítjük, de olyan vastag ágai voltak, hogy három
szaloncukorakasztót össze kellett applikálni, hogy valahogy
ráerõszakoljunk pár mézeskalit. De még azt is levetette magáról, az
angyalnak letört a feje! J Valami csirízzel raggattam vissza. Nnnna.
Szóval az a Zalaszántó a világ közepe. Már alig várom, hogy
lemehessek. Csak kicsit még itthon kell lábadoznom. Pedig már
országos honvágyam van, hogy ott lehessek. Akkor egész közel leszek
hozzád!

2006-02-24 16:45:41
Ismetles... (a tudas anyja; apja ismeretlen)
Visszajottunk a Voros-tenger partjarol ide a homokozoba. Ras
Shaker-bol indultunk del korul, es mar az elso kilometer utan
esemeny volt: tolunk kb. 500m-re egy szembe jovo kamion hirtelen
atjott a mi savunkba, aztan hatalmas porfelhot verve folytatta az ut
menti homokbuckak kozott. Ahogy odaertunk, a lassan leulo porbol
elotunt a kocsi, kisse oldalra billenve allt, mint kiderult, a bal
elso gumi durrant el. Nagy baj nem tortent, leszamitva a rakodo
gatyajat, amit osszehugyozott. Viszont ha meg csusznak 2 metert,
akkor elgombazzak a jo meter atmeroju gazvezeteket, ami a fold
folott megy betontuskokon parhuzamosan az uttal, es ebedhez mar
Allah terit….
Az utszeli sargas port egyebkent szinte folyamatos tarkitjak
szetdurrant gumiabroncsok maradvanyai.
Zafrana-ig esemenytelen volt az ut, /leszamitva az isteni fustolt
pulykamelles melegszendvicset a Szahara Inn-ben, ami kotelezo
megallo/, onnan kb. 10km-re kezdodott a tengerparti resz. De elotte
meg kiszurtam egy kiegett PSZH-t az ut nyugati oldalan, ott, ahol a
nagy szeleromu telepek vannak. Legalabb is fel mernem tenni egy
havi fizetesem egy torott slicc gomb elleneben, hogy az volt.
Valoszinuleg a rugalmas elszakadast gyakorolhattak vele /katonai
nyelven: eszeveszett menekules/, mivel ahogy neztem valami nagy,
gyorsan repulo konzervnyito a motorter bal hatso sarkanal hajlitgatta kifele a
lemezeket. Viszont mostantol minden arab tudja a geodeta brigadban,
hogy _az_ 'magar'.
A tengerparti resz fol El Sukhna-ig nagyon szep, legalabb is annak,
aki szereti a voros/feher sziklakat meg a kek tengert egyutt. Igaz,
a helyiek megprobalnak mindent megmozgatni azugyben, hogy
elcsufitsak a tajat, de meg igy is elvezetes azon a reszen autozni,
neha meg delfin csapatot is latni.
Ennek a szakasznak mindket vegen van egy-egy tabla: "Figyelem,
veszelyes kanyarok", a tobbi a jonepre van bizva. Az ut tenyleg
kanyargos, a tengerpart es a leolmlo sziklafalak kozott kacsazik.
Zarovonal ide vagy oda, mindig lehet szamitani kanyarban elozo potos
kamionra, buszra, szemelykocsira, alacsonyan repulo furdokadra...
Ha mar itt tartunk: nem allhattuk meg, hogy ne usszunk. A viz
nagyon kellemes -szerintem olyan 26-27 fok koruli- volt, es sikerult
nehany partra vetett korall darabot is begyujtenem akvarium tapolas
celjabol. Sukhna-tol Szuezig tarto szakasz kedvenc vadaszterulete a
radarosoknak, igy nem okozott meglepetest, amikor leintett bennunket
a penzbeszedo, csak az bosszantott de nagyon, hogy nem vettuk eszre
a kamerat (1:0 e'bere'knek). Persze nem leptuk tul a megengedettet,
csak arra volt kivancsi, hogy miert virit a szelvedon a nagy sarga
matrica: 'No Riders'. Megmagyaraztuk, mehettunk.
Egy kanyarban a nagyfeszultsegu vezetek kb. 3m magasan logott az ut
folott. Kerdeztem a sofort, itt hogy mennek at a buszok, kamionok?
Sokat tudoan vigyorgott, de ettol nem lettem okosabb. (Emlekszem,
Tuneziaban hozta a trailer a baszottnagy bulldozerunket, es ott is
alacsonyan vannak a vezetekek a falvakban. A rakodo font ult a
bulldozer tetejen egy partvissal, aztan emelgette a drotokat. Neha
jobb dolgokrol nem tudni...) A negysavos ut felfele tarto ket savja
egy szakaszon valami oknal fogva ugy nezett ki, hogy a jobb oldali
sav erosen lejtett kifele. Nyilvan valamifele tervezesi/kivitelezesi
problema lehetett, igy viszont a magasra pakolt kamionok csak a
belso savban mertek haladni ott is csak lassan, nehogy megbillenjen
a rakomany. Ez viszont elozesi roblemakat okozott, addig nem huztunk
el jobbrol, amig biztosak nem voltunk abban, hogy tudja a kamion
soforje: ott vagyunk, jovunk.
Port Szueznel fordultunk nyugatra a Kairoi utra, ami leginkabb
autopalyara hasonlit /terkep is annak jelzi/. Itt egy szembol jovo
Daewo-szeruseg muanyag lokharitojanak bal fele szantotta a belso
savot, a vezetot lathatoan nem nagyon zavarta, pedig a karistolas
zaja meg hozzank is behallatszot.
Kesobb egy minibusz probalt nekiszoritani bennunket egy kamion
oldalanak, de jo nagy orditassal kivedtem a dolgot, a soforje
szerintem azota is probal visszaulni a helyere J. Kairo elott
50km-rrel homokvihar kezdodott, az kitartott egeszen a varosig, de
nem volt igazan komoly.
Kairoban a szokasos bolondokhaza fogadott bennunket, amit egy
szomoru esemeny arnyekolt be. Egyik Kenworth-unk (az a baszottnagy
amerikai kamionszeruseg) lepesben gurult a delutani csucsban, amikor
az autok kozott atszambazo gyalogosok kozul egy elcsuszott. A sofor
nem lathatta, mert egy a mellette allo minibusz elol lepett ki az
asszony, es a lassan gurulo kocsi kereke megnyomta ot. A sebesseg
olyan kicsi volt, hogy a kerek nem birt atdoccenni rajta, ennek
ellenere par ora mulva meghalt a korhazban. Szerencsetlen asszony,
szerencsetlen sofor...
Kairo utan a Baharia oazisba vezeto uton haladtunk vagy 200km-t
delnyugat fele, ami eleg nyugis, mivel jo ha fel orankent talalkozik
valakivel az ember. Itt csak az utjavitok loptak nemi szint a
kietlen tajba, mivel ugy latszott, hogy szorgosan gyakoroljak a "ha
vodor van viz nincs; ha viz van vodor nincs; ha meg van mindketto,
elmegyunk szabadsagra" kezdetu notat.
Aztan ezt is elhagytuk, es egy, az olajmezokre, ill. El Alameinbe
tarto, kocsi szelessegu utfelen huztunk eszak fele. 110 km-t kell
megtenni ezen, es ez a legrosszabb resze a dolognak. Az 'ut'
valamifele budos, fekete olajipari vegtermek es kavicsos homok
keverekebol dongolt eszement takolmany. Katyu, lyuk mindenhol, nehol
valami regesregi aszfalt ut maradvanyai, szoval a tomest is kirazza
az ember fogaibol, de mit lehet tenni, nincsen mas. A maradek 40km
nyugatra a sivatagba kesz feludules volt, es most itt gubbasztok a
N29-34-29 E028-31-08 koordinatakon.

2006-03-25 15:41:00
Hah!
Csesszetek meg -gondoltam- aztan kiraktam a fustolt sonkat az
asztalra. Volt kis forgolodas, de ezzel letudtak a dolgot. Kulonben
is, azzal leptem be az ebedlobe, hogy szep hangosan elkurjantottam
magam: ma nagyon baratsagos hangulatban vagyok....
Kertem egy eles konyhai kest, es eloszor szep, fel centi vastag
tenyernyi szeleteket vagtam le, aztan keresztben elcsikoztam, es a
vegen kockara vagtam.... A reggeli menubol kikaptam egy piritosra
helyezett hamburger pacsnit (ez igazi, nem az a fagyasztott
bagolyszarszeru fasirt, itt gyurjak, fuszerezik, sutik reggelente),
amely egy tukortojassal van mindig lefedve, rafektettem egy jo
formaju sajtszeletet, a tanyer masik felet megpakoltam
sultkrumplival, a tetejere fert nemi szeletelt sargarepa,
zoldpaprika meg paradicsom, felkaptam egy fel citromot a pepsihez,
es irany vissza a sonka melle. Mmmmmmmmmmmmmm..... iseni volt, na!
Szinte omlott a szamban, es az a menyei fustolt iz... Ezek a marhak
meg ezerparszaz eve nem esznek ilyesmit... Persze, tudom, oka
volt... Na, az indiai is itt nyammogott a tejesmuzlijevel mellettem,
... ot estenkent sajnalom igazan, amikor wellington vagy stroganoff
van marhaugyileg...
De jo is ateistanak lenni :)

Reggelihez pepsi? Az asvanyviznek nincs ize, a tea az a sarga
filteres szar, vagy menta, a dobozos almalenek klór szaga van -nyilvan
mossak a vizet-, a 100%-os narancsle meg 100% hogy porbol keszul,
brrr.... Hat ezert :)

2006-03-28 17:59:19
Napfogyatkozás
Hihi, mintha megéreztem volna korábban... Holnap napfogyatkozás lesz
itt, nem messze tõlünk húz el a teljes valahol a libiai határnál, mi
ugyan csak a szélébõl kapunk valamennyit, de a nép ideges már, mint
a kotló. Dolgozunk holnap? - kérdezik õseik minden félelmével a
szemükben... No, nem kell beszarni, semmi nem fog harapni csak
árnyékban leszünk egy kicsit nyugtatom õket, elmagyarázom mi
történik (nagy részük beduin, a többi is csak falusi istenes
iskolába járt), de látom hogy zabszempróba lesz azért... Legfeljebb
majd bebújunk a kocsik alá, ha elkezdene leszakadna az ég, bátorítom
õket utoljára... Igy mennek a táborba... nyugodt éjszakájuk lesz J
Egyébként meg: majd meglátjuk... (mondta a vak és belement a
meszesgödörbe)

2006-04-01 09:07:08
Piknik a senki földjén
Emlékszik valaki erre a novellára? Gondoltam... Sebaj, mi megyünk.
Havonta egyszer elgázositják itt a konyhát, hiába nincsen bogarunk,
elõirás. Ugyanúgy mint pl. a WC-k takaritása két óránként...
Kaptunk tehát csomagolt kaját ebédre, ki-ki amit feliratott a
felszolgáló sráccal. Mivel az egészséges életmód hive vagyok, ezért
csak három steakes szendvicset kértem, bele sajtot, salátát,
majonézt, hozzá csipszet, nápolyit, csokit, banánt, aztán azt a
Molto nevû mogyikrémes kifliformát, pepszit, de ahogy nézem valami
dobozos gyümölcslé is került a szatyiba.
Mehetnénk tehát piknikezni, de nem lesz belõle semmi, ahogy látom...
Tegnap istenes villámvihar volt fölöttünk, körülöttünk. Vacsi után -
jahaj: BBQ volt, steak, kofta, sült zöldségek, csontos karaj,
csirke, még bacon is, na meg a szerelmem, a töltött, sajttal lezárt
egybe sült krumpli, aztán ugye a salátatálak, kaszinótojás, mifene-,
szóval ezek után próbálgattuk a tegnap érkezett venezuelai srác
hozta echte rumot, amikor hatalmas reccsenések, dörrenések közepette
beindult az égi program. Villámlott mint a veszett fene, mi meg ugye
egy sárguló búzaföld közepén ütöttük fel a tábort, no, lássuk hát mi
lesz... az én tréleremen magasodik a geodéta rádióantenna a maga 8
méterével , plusz a kocsi ad hozzá 4 métert, ugyanigy a
csoportvezetõi tréleren az õ antennája, na meg az észlelõknél is van
egy ilyen. Kiváncsian néztük ki lesz a nyerõ, de ahogy számoltam,
600 méternél nem jött közelebb egy villám sem...
Aztán hirtelen abbamaradt a show, és hatalmas cseppekben valami
szomorú esõ kezdett hullani, vagy 20 percig mondta-mondta
folyamatosan a panaszait...
Igy aztán ma reggel 10 centi sár boritja a terepet, alatta
porzik a fekete föld. A sár istentelenül ragaszkodik a
bakancsunkhoz, minden lépésnél egyre több és több tapad rá, egyre
nehezebb lépni, majd nem birva saját súlyát hirtelen leszakad.
Ilyenkor mindenki lép egy hatalmasat, mert ugye nincs felkészülve
arra, hogy hirtelen könnyû lesz a lába, vagy 4-5 lépésenként játsza
ezt velünk a természet, és röhejes volt látni reggel, hogy a
százvalahány ide-oda mászkáló mókus milyen tánclépéseket tesz ...

2006-04-06 14:30:25
Kairóóóóóóó
Mielött elindultunk ide, gondoltam elugrom még a Grand Mall-ba,
kellett valami kis apróság (10 kiló csoki), mert azt itt a pálmafák
alatt nem nagyon találtam még. Az áruház (hm, 4 emeletets bevásárló
központféle), itt van Maadi-ban, nem messze az irodától. Mivel menne
mással az ember itt, mint taxival, -egyébként is, ha Kairóban jársz
a taxit ki kell próbálni, felejthetetlen élmény lesz....
A Sofitel mögötti toronyházak egyikében (szép buzirózsaszin)
található az irodánk, a 14. emeletrõl pazar kilátás nyilik az
alattunk kanyargó Nilusra, a folyón túl a távolban látszanak a gizai
meg a sakarai piramisok is, ha a pára vagy a por, vagy mindkettõ
engedi.
A sarkon velünk átellenben van egy pizzéria, egyet fizet kettõt kap
marhaság, aztán mellette volt egy MALEV logós utazási iroda is,
újabban nem látom a magyar feliratot.
No, ebbõl az irányból folyamatosan hömpölyög a kocsisor, és majdnem
minden negyedik-ötödik szerkentyû -mit ad isten- taxi. Könnyû
felismerni õket, mert mindegyikük fekete fehérre van festve, és bár
különbözõ kocsimárkák lennének, de az évek, évtizedek folyamatos
utcai harcai oly módon hatottak evolúciójukra, hogy szinte mind
egyformának tûnik, legyen az születésügyileg Peugeot, Lada, vagy
Renault.
Kocsit fogni egyszerû, mivel a sofõr már messzirõl kiszúrja a
tétován nézelõdõ turistaformát, és mutogatva invitálja a járgányba.
Nekem elõször egy fiatal versenyzõ jutott, mondom: Grand Mall,
vigyorog, és kitesz egy sarokkal odébb valami banknál...
Másodszorra egy öregúr áll meg, neki is elmondom hova, mási, mondja,
ami olyan rendbenként értelmezhetõ, és elindulunk. Hátul törékeny
mami ül, igy nyugisan megyünk az egyirányú utcákkal tarkitott
villanegyedben, csak a kapaszkodót kell markolnom, de cefetül. A
kormányon látom, hogy ez bizony LADA volt a vizözön elött, de az öt
centi vastag vedlettmacskasegg forma sárgás mûszõr eltakar minden
más dolgot a mûszerfalon. Még pár veszett kanyar, és a mami kiszáll,
szokásos hosszú búcsúzkodás, szerintem valami rokon lehetett.
Aztán az öregúr rám vigyorog, és elindulunk. Ezeken az autókon lehet
hogy nem látszik a mûszerfal, össze-vissza horpadt a kaszni, este
nem világit a lámpa, de a motor meg a fék nagyon jó, szóval keine
pánik - ahogy mondaná egy kedves ismerõsöm- ha beindul a sofõr...
Mert az aztán beindul... Beszélgetünk, ki honnan, hova mit,
miegymás, közben nyomja a gázt meg a féket, majdnem két keréken
kanyarodunk, már nem elég a majrévas, be is kell támasztani. A
letekert ablakon túl kellemes a levegõ, az embernek néha rikkantani
lenne kedve, ahogy a hajamba kap, meg is tenném, ha nem a helyi
nyekergõs zene szólna a rádióból, hanem Wagner, vagy legalább is
Stones...
Hogy könnyebben eltársalogjunk a sofõrrel, itt van pár arab szó,
amivel még barátságosabbá tehetjük az amúgy is kedves népeket:
tamam, ami annyit tesz, hogy jó, kojisz, ami annyit tesz, hogy jó,
zien, ami annyit tesz, hogy jó, miamia, ami annyit tesz, hogy jó
(esetleg a behi-t is megértik, ami tunéziaiul tesz annyit, hogy jó).
Na most ha ezek elé tesszük a kullu szócskát (tunéziaiul kulsej),
akkor a jó minden jóra változik, ezeket variálva már elindulhatunk.
Ha magasabb szintû élvezetekre vágyunk, akkor a bszorah bszorah
szapora használatával gyorsabb haladásra ösztökélhetjük a sofõrt.
Ha beszaráskörnyéke lenne a dologból, szaporán mondogassuk, hogy
húbazdmeg!, ám ha a sofõr erre nem lassit, akkor a bráhá bráhá
segiteni fog - feltéve ha helyesen artikulálunk J
Az öregúr hozta a formáját, próbált megfingatni de én csak
vigyorogtam, hanem amikor egy háromsávos körforgalomhoz értünk, és
miközben ellesett az orrom elött jobbra, egy suff (ezt figyeld) után
bevágott balra, szembe a három sávban összevissza szambázó kocsik
elé, akkor nekem is megvolt a zabszempróba, fõleg amikor egy
bazinagy ezüstmetál Cheerokee gallytörõvel, csörlõvel, vonóhoroggal,
kénköves istennyilával felszerszámozott lökháritója elhúzott az
ablakom elött... A Jeep sofõrje vagy nem is látott bennünket, vagy
összehugyozta magát, de mi megúsztuk, és már ott is voltunk a Mall
elött. Ilyenkor nem illik a taxiórára nézni, én korábban a
recepciónkon a biztonsági õrtõl kérdeztem hogy mostanság mennyi a
tarifa az áruházig, õ ötöt mondott, szóval adtam tizet. Ami ugye
durván egy menü ára itt a McDonaldsben...
A Mall különben jó hely, mindjárt a bejárat mellett van egy
süteményes, de olyaaaaaan!.... barátosuram... azok a kis falatnyi
kosárkák, krémmel töltve, gyönyörû eper a tetején, a marcipánnal
töltött tunéziai datolya, a krémes, habosbabos sütik, torták...
tiszta orgazmus.... de ezt már nem mondom el :)

2006-04-10 16:28:46
élet
Kigyalogoltunk... minden nap kigyalogolunk... pontban kettõ
harminckor Erasor fekete, szemüveges tojásfeje megjelenik az
ajtóban, és kedves "come'n fuckin' survey, go-go-go!!!" invitálására
(gyertek srácok, indulunk) elhajítva mindent ugrunk ki az ajtón,
hogy csatlakozzunk a csapathoz, mert különben bejön és rángat
mindenkit. Most két indiai, két nigériai, egy helyi meg én
reprezentáljuk az internacionálét, és kissé megmozgatni ülésben
merevedett tagjainkat, elslattyogunk a közeli faluig. Nem Norbiféle
tizezres tömeg, de azt a két ropogós külsejû, belül mégis puha,
boci-pulyka gyrossal töltött hatalmas kiflifélét, sültkrumplit,
salátát, miegymást csak le kell mozogni.
Amit használhatunk, az egy poros, göröngyös útféle, gyanús színû,
mocsárszagú csatorna partján kanyarog a közeli falu irányába, és egészen a
falu elsõ házáig elkutyagolunk rajta, ott megfordulunk és vissza.
Jobbra balra hagyma ültetvények, cukorrépa, lucerna, búza az út
mentén, na meg szemét, szamártrágya, szemét, szamártrágya, és még
több szemét. Ja, és szamártrágya. Meg szemét.
Egy kétszintes ház is áll közvetlenül az út mellett, a falon kivül
pár szürke bivaly, meg egy fehér szamár kókadozik a girbegurba
ágakból tákolt esõvédõ árnyékában, amit kiegyenesített kátrányos
hordók oldalai fednek úgy-ahogy.
Amikor elõször jártunk erre, mondom a nagy baromállatra mutatva: né'
cica! A fiatalabb indiai (geofizikus) azt mondja: hol? Mutatok a
bivalyokra. Azt mondja, azok nem macskák, hanem bivalyok. Mondom
jéééé, téééényleg? Viccrõl nem hallottál még, pubi?
A nyitott kapun belül nagy testû, rövid szõrû kutyák hevertek a
porban, lustán arra is, hogy felemeljék a fejüket, pedig ahogy
megláttam õket, rögtön arra gondoltam, hogy ebbõl -szégyenszemre-
akár még futás is lehet... Pár tyúkszerûség kárált erre-arra, tucat
gyerek hangosan bontotta a házat, meg mindenféle népek ücsörögtek
kupacban a kapu mellett, de mivel nõk is voltak köztük, nem nagyon
stíröltük õket. A ház embere barátságosan integetett a szálemalejkum
mellé, a kupacból testes, õsz hajú, hálóinges asszonyság emelkedett
ki, és õ is mondta-mondta folyamatosan és mutogatott, de nem tudtuk
mi a bánata. Csak amikor odébbálltunk, akkor bökte ki az egyetlen
helyi srác, hogy invitált bennünket teára, ebédre, vagy csak
csüccsre az árnyékba.
Visszafelé megbeszéltük miért fogy a magyar, milyen idõ van most
Nigériában, Indiában és Balatonalmádiban, aztán csak ugráltam
elöttük, mögöttük, közöttük, mert tudtam, hogy levél vár :)

2006-04-11 08:46:26
5:27
Várjuk a fél hatos biztonsági megbeszélés kezdetét, kezemben
kávésbögre, Jump! feliratos :), beszélgetünk, Tony, a doki, meg én.
Már világos van, a mûúton túl vagy harminccal elhúz egy vonat,
szépen látszik, hogy az összes ablaka kiverve..., vagy kiszedve? Az
ajtók is. Lépcsõt meg nem látok rajta... akkor csak a peron lehet
magas, vezetem le a le-felszállással kapcsolatos képletet, lelassulva, csak úgy... ébredezve, félálomban. Itt még nem láttam vasútállomást.
Tony szemei még félalvó állásban, de nyújtogatja a nyakát a bögre
felé, aztán kiböki: kávé? Aha, mondom, de kakaóval megvadítva.
Mivel nem volt kapucsinó, raktam bele egy teáskanál nescaffét,
másfél teáskanál nesquicket, vagy mi az a cukroskakaó, két és fél
kanál cukrot, meg a biztonság kedvéért még egy fél kanál cukrot, meg
két kanál tejport, (meg még egy kis cukrot), aztán zutty a forróviz, pontosan 95°C.
Nem szeretem a kávét pedig, vagy mondjuk úgy, nem vagyok
kávéfogyasztó, de még két és fél óra a reggeliig, szóval, valami
édes...
Jó illata van, mondja Tony, mésfél méterrõl. A doki is helyesel. Én
is. Ebben maradunk...

2006-04-11 20:39:07
(nincs cím)
Nézem a szúnyogot a falon... amikor leesik majd, nyugalom lesz itt
végre. Nekem már szúrja az orrom abból a párologtató lapocskából
áradó vegyszer, amely lassan egyre gyilkosabb keveréket alkot a
levegõvel, a levegõvel, ami most még éltet bennünket: a szúnyogot és
engem.
Áll a bál, amióta ideköltöztünk, mindenféle rovarirtó spray
megfordult már itt, volt amelyiken csak röhögtek a szúnyogok, volt
amelyik engem is majdnem megfektetett... Aztán bevetettem
törölközõt, papucsot, boxer alsót, mûanyag légycsapót (pipec helyi
darab, dizájnos), sõt egyszer egyet banánhéjjal vágtam kupán. Aztán
sokat röptében kézzel kaptam el, jó volt reflexgyakorlatnak :)Eddig
a legjobb cucc ellenük a Thaiföldrõl hozott teniszütõszerû
elektronikus ketyere volt, a fémhálóba vezetett nagyfesz megpörkölte
a seggüket, ahogy az ember jobbra-balra csapkodott. (Ezek a qurva
angolok tudnak valamit: az összes ott él... költség és adókimélõ
megoldás, ráadásul meleg van, nem úgy mint náluk, a repjegyet meg
úgyis a cég fizeti, tehát tökmindegy, hogy hol lakik az ember.
Meggondolandó...)
Nézem a szúnyogot a falon... érdekes, a legádázabb ellenséget is
csak sajnálni lehet, amikor tudja az ember, hogy vége, legyõzte....
Szomorú...
Most esett le... bon voyage szúnyogok... bon voyage... lehet, hogy
hiányozni fog a csapkodás, a szentségelés, a hólyagok nyalogatása?
Ki tudja... egy biztos: furcsa egy állat az ember...

2006-04-12 07:24:22
(nincs cím)
SMS a 20-9000 848-ról:
Tisztelt ügyfelünk, ISW-577 forgrendsz. gépjármûvével kapcsolatban,
tartozás miatt, hivja fel Finanszirozóját, a 061298-8000
telefonszámon, 2. menüpont. Köszönjük.

Ezt kapom már egy ideje, hát ma küldtem nekik én is egyet:
Hm, sosem volt ilyen autóm, Citroen XM-en kivül más nem is érdekel
momentán, szóval nem tudom ki a madaruk, de ez már a negyedik üzenet
erre a számra, nem mintha zavarna, csak mondom.

Egy percen belül itt volt a válasz, két példányban a fenti számról:
Ön nem rendelkezik Mobil Banking szerzõdéssel, (letölthetõ a
www.raiffeisen.hu cimen, igényelhetõ a 06/40484848-as telefonszámon,
ill. bármely bankfiókunkban)

Szeretek gépekkel beszélgetni, olyan logikusak a válaszaik. Vagy ez
valami reklámfogás? Mert akkor, -ahogy Grün bácsi mondaná, abban a
klasszikus viccben- ügyes, határozottan ügyes...

2006-04-14 15:04:15
Azt a...
... leborult szivarvégit!!! Szokásunkhoz hiven kilovagoltunk a
pusztába, amúgy gyalog galopposan -csak éppen a tököt nem
csattogtatta a szolga mögöttünk-, és rá kellett jönnünk, hogy
valamit módositani kell a haditerven. Orrunkon, farkunkon ... ö....
ö... izé a lovak farkán csorgott a veriték, mert itt bizony beindult
a fûtési szezon. A búza már majdnem teljesen sárga, a csatornaparton
veszett hangon kiabálnak a békák napközben is, a lucernatábla fölött
hófehér sólyomszerûség szitál éppen, az ég pedig vakitó kék jobbról
balra, és balról jobbra.
Aki most fázik otthon, az ne aggódjon, augusztus körül lesz ott is
ilyen idõ, és ha esik is most, azért lesz még búza, lesz még lágy
kenyér...
A tagság tehát egyhangúan úgy döntött, hogy vagy röviditünk a távon,
vagy ülünk az árnyékban, esetleg befekszünk a légkondis szobákba, és
elképzeljük amint gyalogolunk, de valamit tenni kell. Most itt
tartunk :D

2006-04-22 17:07:53
Csak egy pillanat
A tábort körülvevõ árok innensõ felén, az ajtómtól talán 10 méterre
egy csacsi áll. Fehér fejét egykedvûen lógatja, hátára szürke
vászondarabot teritettek, látszik, megszokta már. Az árok túloldalán
aratnak: szikár, barázdált arcú apa a megszokott arab hálóingben, fejére tekert
kendõvel, mellette tizenéves forma fia, farmerban, pólóban, mindketten
mezitláb. Derékban hajlanak, megmarkolnak egy köteg búzát, és
sarlóval levágják, aztán maguk mögé hajitják. Súlyos, párás a
levegõ, koszos felhõk ülnek fejmagasságban és nyomják lefelé az
egészet, olyan, mintha valami furcsa nehéz ködben lebegne minden, szürkületbe
vesznek a távoli eukaliptuszok, datolya pálmák, vályog viskók.
Forró katlanban járunk, minden lélegzetvétel nehéz, és érezni a falu
felõl idekúszó füst kesernyés illatát. Porzik a fõtéren a fekete rögös talaj,
elkelne egy kis esõ, de csak izzad a levego, nem akar eleredni.
A mosoda trélerben mindhárom takaritó srác ujságot olvas a nyitott ajtó
mögött: egyik a mosógépeknél, másik a vasalóállvány mellett,
harmadik a száritógép tetején ül, mélyen belemerülnek a hirekbe,
békés nyugalom árad kifelé.
Két tréler között a fonott nádfotelben fõszakácsunk teázik, valamilyen
megmagyarázhatatlan okból kis dunsztosüvegbõl kortyolgat mindig, most
valami méregerõs fekete kemikáliát. Jó arab szokás szerint nyújtja felém, de mutatom a
bögrém, én is ilyesmiben mesterkedem. Mosolyog, bólint, és mond
valamit franciául.
Az ebédlõ elektromos szamovárjánál megkutyulom a teát, vágok hozzá valami
piskótafélébõl: kétféle tészta, a sötétbarna egészen finom, a világos meg
illik hozzá.
Mire visszaérek, az aratók haladtak vagy húsz métert, és megjelent a
marokszedõ lány is, bebugyolálva tetotol talpig ahogy illik, csak ovális arca
és kézfeje világlik ki a sötét vásznak közül, no meg a bokája villan néha, o is
mezitláb van.
Még emlékszem, a mamámnál is igy arattak hajdanán: a férfiak kaszával mentek elöl, a
nõk pedig mögöttük kötötték kévébe a levágott búzát, árpát, rozst. Lehettem vagy nyolc
éves, én hordtam a közeli forrásból a vizet: arrafelé homokos a
talaj, és az akácfák érnyékában kristálytiszta, jéghideg viz fakadt. Megmeritettem a
befont demizsont, vártam, amig megtelik, majd odaballagtam az aratókhoz, körbekináltam
a tikkasztó forróságban, aztán elvonultam az akácfa árnyékába a demizsonommal, amit ott
akkurátusan betakargattam mindenféle kockás kendokkel, és vártam, hogy mikor szólitanak
ismét. Néha én is ittam, és ha eszembe jut, most is szomjazom azt a tiszta, hideg
vizet...
Nézném õket még, de dolog van, beértek a fiúk, igy becsukom az ajtót, 23
fokra állitom az egyik légkondit, hideg neonfény, a laptoban Led
Zeppelin CD pörög, lassan a végére ér, de újra kezdi majd, ma ez
megy folyamatosan:

...If there's a bustle in your hedgerow, don't be alarmed now,
It's just a spring clean for the May queen.
Yes, there are two paths you can go by, but in the long run
There's still time to change the road you're on.
And it makes me wonder.

Your head is humming and it won't go, in case you don't know,
The piper's calling you to join him,
Dear lady, can you hear the wind blow, and did you know
Your stairway lies on the whispering wind.

And as we wind on down the road
Our shadows taller than our soul.
There walks a lady we all know
Who shines white light and wants to show
How everything still turns to gold.
And if you listen very hard
The tune will come to you at last.
When all are one and one is all
To be a rock and not to roll.

And she's buying the stairway to heaven.



....ha valaki nem ismerné, itt belefülelhet a dalba:
Stairway to heaven

2006-04-26 09:48:56
(nincs cím)
Tegnap reggel elfelejtettem bekapcsolni a légkondit a szobámban.
Este belenéztem az utazótáskámba, mert lassan pakolás. Hogy az a fél
40 dekás milka micsoda apokalipszist képes véghezvinni a tiszta
fehérnemûk és pólók között, jobb ha nem irom le. Próbáltam pedig
lenyalni :)